2020 augusztusában közölte a Ford az épp csak bemutatott szabadidő-autóival kapcsolatban, hogy azok európai forgalmazását nem tervezi, se az önhordó karosszériás – Kuga más külsővel – Bronco Sport, se az alvázas – Ranger más külsővel – Bronco nincs napirenden. Ez a kijelentés mondjuk annyiból indokolt volt, hogy mind a mai napig nagyon erős a kereslet mindkét modell iránt, ami tovább tetézi a chiphiány miatti nehéz helyzetet.

Most azonban bejelentették, hogy kiválasztott európai piacokon, limitált darabszámban, de a Ford márkakereskedésekben megvásárolható lesz majd az alvázas Bronco terepjáró, egészen pontosan annak a 4 ajtós változata. Arról nincs hír, hogy melyik motorral kapjuk meg a típust, a 2,3-as EcoBoost turbóval, a 2,7 literes V6-os biturbóval, netán az addigra ígért plug-in hibrid hajtás lesz az üdvözítő. Érdekes módon a sajtófotókon angol rendszámmal látható az „európai” Ford Bronco, pedig azt kijelentették, hogy nem készítenek jobbkormányos változatot ebből a típusból, így várhatóan Nagy-Britannia kimarad a hivatalos forgalmazásból.