A második világháborút követően mutatkozott be a szovjet autóipar saját fejlesztésű Pobjedája az egyenlőbbeknél egyenlőbb elvtársak számára, azonban az egyszerű elvtársaknak nem fejlesztettek, hanem rekviráltak autót: Rüsselsheimből vitték el a gyártósorokat és szerszámokat, így lett az 1938-as Opel Kadettből a Moszkvics 400. Mr korábban is megpróbálkoztak egy népautóval, de a Ford Prefect lemásolásával 1940-ben megszületett KIM-10-es nem nyerte meg Sztálin tetszését, leginkább azért, mert csak háromajtós volt.
moszkvics2
Amikor azt a gyárat 1941-ben az Urálon túlra menekítették, elvesztek a tervrajzok, így csak 1945-re készült el a négyajtós karosszéria – ekkor azonban már megvolt az Opel gyártósor ötajtós karosszériához szükséges szerszámokkal együtt, úgyhogy 1945 augusztus 26-án kiadták az ukázt, hogy az „Opel Kadett C-38-as alapján” építik meg a népautót. Ugyan ehhez se voltak meg a tervrajzok, de a gyártószerszámok igen, úgyhogy nem akadt meg a projekt ezen az apróságon.
moszkvics3
Hivatalosan 1946. december 4-én indult a Moszkvics 400-as sorozatgyártása, a munkások a feljegyzések alapján a december 8/9 közötti éjszaka végeztek az első példánnyal. Az első autóknál a motorháztető bal oldalán elhelyezték a Moszkva város alapításának 800. évfordulóját ünneplő emlékérmet. Fokozatosan futott fel a termelés, 1947-ben 1501, 1948-ban 6706, 1949-ben 19 806 példány készült a szovjet autókhoz képest modern – független első felfüggesztés, önhordó karosszéria, alumínium dugattyúk – konstrukcióból.
moszkvics4
1948-ban már a Moszkvai Autógyár első termékének az exportját is megkezdték, az első példányok Finnországba mentek. Nagyjából 8000 rubelbe került a Moszkvics 400, ami fele volt a 16 ezer rubelbe kerülő Gaz M-20 Pobjedának – az átlagkereset ekkor 601 rubel volt a Szovjetunióban. A termelés 1956. április 20-án fejeződött be, a kilenc év alatt 247 439 darab Moszkvics 400/401-es készült, ebből 19 809 került külföldre. Igazából egy évtizeddel később, a hatvanas években lett igazán népszerű autó, amikor már a használtpiacon is nagy számban elérhető volt, sokat számára ez volt a belépő az autók világába.

moszkvics5

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!