Természeti katasztrófáknál a mentőegységek nehezen tudnak közlekedni, hiszen az infrastruktúra – utak, hidak – is károsodik. Erre a meglehetősen speciális igényre fejleszti az ausztrál Ferox Advanced Vehicles az újfajta járművét, amely három tengelyt és hidromotorokat használ.

Az első autó egy kétszemélyes személyszállító lesz, amivel az ATV-k piacán is szerencsét próbálnak majd. Az Azaris hajtásáról a BMW Motorrad kéthengeres boxere gondoskodik, amely egy, a vízpumpához csatolt hidraulikus pumpát hajt, ami aztán a kerékagyakba épített hidromotorokat táplálja. A megoldás nagyjából megfelel annak, amelyet az építkezéseken használt teherautóknál is alkalmaznak, csak itt kisebbek a dimenziók.

A távlati tervek között nagyobb méretű járművek is szerepelnek, amelyekkel a mentőfelszereléseket is el lehet juttatni a nehezen megközelíthető helyekre. Megfelelő sorozatnagyság esetén a technológia árban versenyképes lehet a hagyományos összkerékhajtásokkal, és az is könnyen megoldható, hogy belső égésű helyett villanymotor hajtsa a hidraulikus pumpát.