Kezdjük rögtön azzal, hogy a Kia Proceed tanulmány a gyári megfogalmazás szerint nem kombi, hanem kiterjesztett forró ferdehátú. Nem egyszerű formai játszadozásról van szó, hanem arról, hogy a gyengén fogyó háromajtós búcsúzik, és annak a helyét az itt látható autóhoz hasonló shooting brake veheti majd át a kínálatban. A Hyundai négyajtós kupéval bővítette az i30-as családot, ezek után már nem lenne meglepetés, ha a Kia egy sportos kombival lépre piacra.

A jelenlegi, visszafogott megjelenéshez képest a Proceed tanulmány izmos vonalvezetést kapott, széles a váll, messze előretolták az első kerekeket, a 20 colos felnik is látványosak, de ismerősként köszön vissza a tigrisorr-hűtőrács, szóval elképzelhető, hogy valami hasonlóval találkozunk majd 2019-től az utakon. A Lava Red fényezés több réteg fekete, krómhatású ezüst és vörös színű fedőlakk felvitelével készült kifejezetten azért, hogy kiemelje az autó vonalait.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!