A Seat úgy van vele, hogy a harminc évvel ezelőtt piacra dobott Ibiza volt az első, saját fejlesztésű típusa. Leszámítva azt, hogy a felfüggesztés még Fiat, a karosszériánál besegített a Karmann, a motorokat a Porsche készítette (a VW EA801-es módosításával, és még Fiat-eredetű négyhengeresek is elérhetőek voltak), a formát az ItalDesign alkotta.

A Párizsi Autószalonon mutatták be az új kisautót, amelynek legnagyobb érdeme az volt, hogy nemzetközileg ismerté tette a spanyol gyártót; az eddig legyártott, közel ötmillió példány 69 százaléka került külföldre, jelenleg világszerte 75 országban forgalmazzák a típust. Bemutatásakor 825 000 pesetába került az alapváltozat, pályafutásának végén, 1992-ben a Barcelonai Olimpia hivatalos autója volt az első generáció. A Porsche egyébként eladott autónként 7 DM-et kapott azért, hogy megjelent a neve az Ibizán. A kínai Nanjing konszern 1997-ben megvásárolta a típus gyártási jogát és a szerszámokat, és Yuejin Soyat néven készítették 2008-ig.

Ibiza-értékesítések mostanáig

I, 1984-1993: 1,308,461 darab II, 1993-2002: 1,522,607 darab III, 2002-2008: 1,221,200 darab IV, 2008-: 924,183 darab

Az 1993-ban bemutatott második Ibiza formáját szintén az ItalDesign készítette, a technika ennél már a Volkswagen konszern alkatrészbázisára támaszkodott, a lépcsős hátú modell neve Malagáról Cordobára módosult, és megjelent a kombi is. A konszern többi kisautójától a sportos modelljeivel tűnt ki a spanyol versenyző, ennél a generációnál debütált a 180 lóerős, győri gyártású 1,8 literes turbómotorral szerelt Cupra. Dél-Afrikában VW Polo Playa-ként forgalmazták.

A harmadik generáció már a VW kisautó-padlólemezét használta, a forma is háton belül készült, Walter de Silva rajzolta, aki idő közben már az egész konszern megjelenéséért felel. Ennél a generációnál tovább erősítették a sportos vonalat az FR változattal, a Cupra pedig megkapta az 1,9-es TDI legerősebb, 160 lóerős változatát.

A jelenleg is megvásárolható autó megjelenését Luc Donckerwolkénak köszönhetjük. Visszatért a kombi karosszéria, a Cupra motorja immár 1,4 literes, turbós-kompresszoros négyhengeres változatlanul 180 lóerővel. A Seat június végén dobja piacra a jeles évfordulóról megemlékező Ibiza 30th Anniversary Edition limitált szériát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!