Az eredeti ütemterv szerint májusban indult volna a frissített Ignis forgalmazása, júliusban pedig a szintén friss Swift érkezett volna a márkakereskedésekbe; aztán közbejött a koronavírus. A megújult Swift bemutatója pár napon belül várható, az első lapok már felkerültek az internetre a kisautó japán belpiacos, öntöltő hibrid RS sportváltozatáról, amelynél mindössze a hűtőrácsbetét, a felnik és a színpaletta változik. Lényegi újdonság lesz, hogy az 1,2-es szívómotort továbbfejlesztett, K12D változatban építik majd a motortérbe 12V-os lágyhibrid rendszerrel együtt, és az eddiginél alacsonyabb szabványos fogyasztást eredményez majd ez a kombináció. Az érintőképernyős fejegységnél is előrelépés történik majd, áttervezett grafika és gyorsabb működés várható.

De nem csak a kisautó lesz a Suzuki idei újdonsága, az ősszel rögtön három új modellt is bemutatnak, piacra lépnek ugyanis a Toyotával megkötött stratégiai partnerség keretében készülő öntöltő hibrid hajtással szerelt modellek, a Corolla kombi átmárkázott változata ma még ismeretlen néven, a RAV4-es pedig a hírek szerint A-Cross-ként gyarapítja majd a Suzuki választékot. Magyar szemszögből nézve az új Vitara és S-Cross (elhagyják az SX4 előtagot) lesz majd a nagy újdonság, mindkettőt az ősszel, de pár hét/hónap eltéréssel mutatják meg. Amíg a Vitara változatlan mérettel folytatja, az S-Cross várhatóan egy kicsit nagyobb lesz – persze mindez csak találgatás addig, amíg a hivatalos bemutatóra sor nem kerül.