Nagy siker volt a Citroën DS3 Racing, a 2500 darabos limitált szériát pillanatok alatt elkapkodták a rajongók, és úgy látszik, hamarosan megismétlik az egészet, csak most még izgalmasabb lesz a dolog, hiszen a kabrió karosszériát veszik alapul.

Persze csak félkabrióról van szó, hiszen épp csak a tető függőleges része meg egy kevés nyitható, cserébe egész merev a karosszéria. Tehát különösebb kockázat nélkül lehet még forróbb változatot készíteni belőle, és nem is kell nagyon sokat dolgozni ezen, hiszen az 1,6 literes, 202 lóerős turbómotor már benne volt az autóban.

Az eredmény a Citroën DS3 Cabrio Racing tanulmány, de utóbbi csak tájékoztató jellegű, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy pár ezer darabot készítenek majd belőle. Addig is a Goodwood FoS-on hajtják meg az autót, amely különleges mattszürke fényezést, 19 colos felniket és feketekróm kiegészítőket is kapott. Nem is beszélve az utastérben elhelyezett, DS-stílusú bőrkárpittal bevont gyermekülésről.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!