Manapság ellentmondásos dolog a dízelmotoros kisautó, hiszen aki hosszú távon jár a kocsijával, az nagy valószínűséggel befizet egy tágasabb, kényelmesebb autóra, városban meg nem érdemes huzamosabb ideig használni a modern dízeleket, mert azok kipufogógáz-kezelő rendszere igényli a rendszeres autópályás közlekedést, amikor regenerálódhat a részecskeszűrő. Arról nem is beszélve, hogy az Euro-6-os előírásokat teljesítő turbódízelek nem olcsók, a Hyundai i20-as esetében 700 ezer Ft-os felárat kell fizetni a szintén 75 lóerős, 1,25 literes benzinmotorhoz képest (mindkét változatra 500 ezer Ft-os kedvezményt adnak). Ebből a különbségből jó sokat lehet autózni a némileg magasabb benzinfogyasztással is, úgyhogy érdemes alaposan utánaszámolnia annak, aki mindenképpen dízelre vágyik.

Puha a műszerfal felső része, sok a tároló, néhány fontos kapcsolót a kormánytól balra rejtettek el. Fotó: Hilbert Péter Puha a műszerfal felső része, sok a tároló, néhány fontos kapcsolót a kormánytól balra rejtettek el. Fotó: Hilbert Péter

Ha egyszer azonban az ember meghozta a döntését, egy felettébb nagy hatótávolságú kisautót tudhat magáénak: az 45 literes tankkal hosszú távon autózva az 1000 kilométer megtétele sem lehetetlen vállalkozás, de városban is össze lehet hozni bő 700 kilométert különösebb odafigyelés, vagy a forgalom fenntartása nélkül. Az ISG motorleállító elméletileg alapfelszerelés (2015. augusztusi gyártástól, a tesztautóban még nem volt), gyakorlatilag azonban van néhány kizáró tényező, úgymint 16 colos könnyűfém felni rendelése, vagy LED, illetve Panorama felszereltség. Különös műszaki rejtély lehet, hogy a nagy felni miért nem kompatibilis a motorleállítóval…

Kisautó létére korrekt a helykínálat, a kék kárpit passzol a műszerfalhoz Kisautó létére korrekt a helykínálat, a kék kárpit passzol a műszerfalhoz

De nem csak annak éri meg a mindössze 1,1 literes lökettérfogatú dízel választása, aki ritkán akar töltőállomásra járni, 180 Nm-es nyomatéka igen kellemessé teszi a haladást. Már kevéssel az alapjárat felett húzni kezd, nem lökésszerűen jön meg az ereje, hanem folyamatosan épül fel, majd viszonylag hamar ki is fullad. Egy viszonylag szűk és alacsony fordulatszám-tartományban érzi jól magát az erőforrás, ezért a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltóval sokat kell dolgozni. Ha nem is rövid utakon, de nagyon könnyen jár a váltókar, szükség esetén a kapcsolásjelző siet a segítségünkre. Előzésnél akár többet is váltunk, mire végzünk a manőverrel. Visszafogott teljesítményt nyújt, de például a légkondicionálót sem érzi meg.

A padló alá is jutott a 326 literből A padló alá is jutott a 326 literből

Arra nagyon ügyeltek, hogy ne legyenek tolakodóak se a háromhengerességre, se a dízelségre utaló zajok és vibrációk. Még sztrádatempónál is viszonylag csendes az utastér, pedig ilyenkor hatodikban épp 3000-es fordulat alatt üzemel a kis háromhengeres – ez nagyjából a tudásának a végét is jelenti, az emelkedőket már dacosabban fogadja. Országúton kifejezetten jól lehet autózni vele, ilyenkor még bőven van tartalék a motorban, a futómű partner a lendületes haladáshoz még kanyargós úton is, a szériában adott menetstabilizáló az engedékenyebb fajtából való, tényleg csak akkor szól bele a dolgokba, ha már besokalltunk.

Csak 200 ezer Ft-tal olcsóbb a négyhengeresnél a kis dízel Csak 200 ezer Ft-tal olcsóbb a négyhengeresnél a kis dízel

Egyébként a biztonsági felszereltség jó, hat légzsák, a Comfort szinttől sávelhagyás-figyelő is van a fedélzeten. Legalább 4 049 000 forintot kell fizetni a dízel i20-asért, ami a gázolajos kisautók között egészen jó ajánlatnak számít, a vetélytársak fél-egymillió Ft-tal magasabb listaáron érhetők el. Ráadásul a dél-koreaiak mindössze 200 ezer Ft felárat kérnek az 1,4 literes, 90 lóerős négyhengeres dízelért, amivel még mindig olcsóbbak maradnak a vetélytársaknál, miközben teljesítményben már felettük járnak. A Hyundai mellett szól az 5 év, kilométer-korlátozás nélküli garancia, úgyhogy nem nagyon kell azon aggódnia a tulajdonosnak, hogy hosszú távon használja autóját.

Egészen jól megy a kicsi dízel, de autópályán már a határon autózik vele az i20-as Egészen jól megy a kicsi dízel, de autópályán már a határon autózik vele az i20-as

Tetszett
• nyomatékos motor
• jó vezethetőség
• garancia

Nem tetszett
• sokat kell kapcsolni
• magas dízelfelár

Összegzés
Kicsi, de lelkes motorjával a dízel kisautót keresőknek érdekes megfontolni a Hyundai ajánlatát. Ha nem állandó autópályázás a cél, akkor bőven elég ez a teljesítmény is. A garancia megnyugtató.

Hyundai i20 1.1 CRDi
Összlökettérfogat: 1120 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbódízel
Max. teljesítmény: 55,2 kW (75 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 180 Nm 1750-2500/perc

Hossz./szél./mag.: 4035/1734/1474 mm
Tengelytáv: 2570 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1520/1519 mm
Fordulókör: 10,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1143/537 kg
Csomagtér: 326-1042 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 16 s
Max. sebesség: 159 km/h
Város/országút/vegyes: 4,9/3,4/4,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 103 g/km
A modell alapára: 2 949 000 Ft (Entry 1.25i LP)
A tesztelt verzió ára: 4 324 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!