Nemrég már teljes működőképes tüzelőanyagcellás autókat prezentált a Toyota néhány japán újságírónak, a fejlesztők által már véglegesnek ítélt technikát azonban még nem a végleges karosszériába építve próbálhatták ki a meghívottak.

A Tokiói Autószalonon azonban bemutatják az FCV – Fuel Cell Vehicle – nevű tanulmányt, amely nagy vonalakban már azt a felépítményt mutatja meg nekünk, amit a világ egyes tájain 2015-től megvásárolható, sorozatgyártású tüzelőanyagcellás autó kap majd. Ezen kívül még azért érdemes jó alaposan szemügyre venni a formát, mert a márka soron következő hibridjei – például a Prius következő generációja – is hasonló stílusban megrajzolt, a jelenleginél sokkal feltűnőbb vonalvezetést kap majd.

Magáról a tanulmányról annyit árul el a pár szavas előzetes, hogy a 4,87 méter hosszú, 1,81 méter széles, 1,54 méter magas és 2,78 méteres tengelytávolsággal rendelkező lépcsős hátú limuzin utastere mindössze 4 személyes – a 70 MPa nyomású tartályban tárolt hidrogénnek és az áramot fejlesztő tüzelőanyagcellának bizony nagy a helyigénye. A Toyota FCV elektromos hajtásáról és hatótávolságáról egyelőre nem közöltek pontosabb információt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!