Ahogy az a valóságtól egyre távolabb kerülő szabványos fogyasztás esetén, úgy most is a brüsszeli politikusoknak köszönhetjük a legújabb botrányt. A klímára káros R123a elnevezésű hűtőközeg használatát EU-s jogszabály tiltja, azonban a Németországban erős autóipari lobbi elérte, hogy az illetékes hivatal (Kraftfahrtbundesamt) ennek ellenére típusbizonyítványt állítson ki a Mercedes A-osztály, Mercedes B-osztály és Mercedes SL számára.

Franciaország azonban ragaszkodik a törvények betartásához, ezért nem ismerte el az azokat megszegő német dokumentumot (ez egyébként automatikus folyamat), ami miatt a június 12. után készített Mercedes A-, B- és SL típusokat nem lehet forgalomba helyezni. A Mercedes próbál tárgyalni a francia hatóságokkal, akik a maguk részéről felhívták az Európai Bizottság figyelmét a jogszabályokkal ellentétes német típusbizonyítványra, úgyhogy patthelyhelyzet alakult ki.

A Mercedes több más gyártóval és szakmai szervezettel együtt nem tartja biztonságosnak a Honeywell beszállító által kifejlesztett és szabadalmakkal védett R1234yf elnevezésű hűtőközeg ugyanis levegővel keveredve megfelelő koncentráció esetén – például amikor baleset során megsérül a légkondicionáló hűtőköre – könnyen begyulladó, intenzíven égő gázkeverék keletkezik, ami egy normál koccanásból is súlyos égési sérüléseket eredményező tragédiát csinálhat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!