Gyönyörű nyomdai kivitelezéssel, vastag és fényes papírra készítették el a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj 2012 hivatalos Programfüzetét, amelyet háromezer forintért mérnek. Amíg a grafika profi, addig a fordítás közel sem az. Mármint egyszerűen nem fejezték azt be.

Ránézésre fogták az angol szöveget, majd egy magyarul beszélő embernek odaadták azt, hogy fordítsa le. Ilyenkor egy félkész szöveg jön létre, amelyben még a külföldi kifejezések, nyelvtani rend szerepel. Az ilyen szövegeket megjelenés előtt legalább még egyszer át kell nézni, és jelentős részét újra kell írni, hogy abból kerek és egész magyar cikk legyen.

Ezt a lépést hagyták ki a kiadványból. Már rögtön a nemzeti fejlesztési miniszter asszony első mondata hibás, nem ragozzák az esemény nevét, ezért kurta-furcsa a mondat vége (ez valószínűleg kiküldött köszöntő lehet, vajon nálunk, vagy a külföldi szerkesztőségben rontották el?). De ez még csak a kezdet. Elképesztő félrefordítások vannak a szövegben, az esetek többségében a többértelmű szó rossz jelentését találta meg a fordító, ami még nem baj, hiszen azért van az olvasószerkesztő, majd a korrektor, végül egy-egy ellenőrző pillantást a szövegre vető újságíró/szerkesztő, hogy az ilyenek eltűnjenek.

Ezekre az utóbbi lépésekre azonban nem futotta a 3000 forintos kiadvány készítésekor, bár az is lehet, hogy egyszerűen Svájcban vagy Angliában (kiadó és szerkesztőség) nincs ilyen elérhető szolgáltatás magyar nyelven. Azonban az internet korában az ilyenen nem szabadna fennakadni, főleg nem egy ilyen áron kínált sajtótermék esetén. Emléknek jó a Programfüzet, de például zsíroskenyeret már nem lehet bele csomagolni, mert ahhoz kicsik a lapok (ragasztott gerinc)… Nagy felbontású képek az Autó-Motor Facebook oldalán, a pénteki galériában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!