A PSA Csoport egyik fő tulajdonosa a kínai Dongfeng autógyár, a két partner közösen fejleszti a CMP, azaz Compact Modular Platform nevű építőkészletet, amelyre a jövőben a cégek kisautói épülnek majd. Ezek közül az egyik első, sorozatgyártásba kerülő típus a Donfeng D53-as kódnéven fejlesztett kisautója lesz, amelynek egyik prototípusát fényképezték most le – Peugeot 208 karosszériával.

Jól látszik, hogy a meglévő európai kisautóhoz képest sokkal szélesebb az első-hátsó nyomtáv a CMP alapon, és a hasmagasság is szabadidő-autósan magas. A Dongfeng D53-as motorterébe 1,0 literes turbómotor kerül, amihez a Getrag 6 fokozatú, dupla kuplungos váltója csatlakozik – könnyen lehet, hogy ez a hajtáslánc eljut majd Európába is. 2019-ben várható a Dongfeng D53-as megjelenése, 2020-ban pedig az új generációs Peugeot 208 és az Opel Corsa is hasznosítja majd a CMP alapot.