A lehető legnagyobb méretű tigrisorr-hűtőrácsot rajzolták a Kia Sportage szabadidő-autó új generációjának, amelynek most a világpiacon elérhető változatát leplezték le. A típus 28 éves története során először kap dedikált változatot az európai piac, a Zsolnán készülő karosszéria rövidebb befejezést kap, és majd szeptemberben ismerhetjük meg.

Addig még biztos lesz szó az autóról, hiszen most csak a külső-belső formát árulták el, a pontos méretekkel és műszaki tartalommal még adós maradt a gyár, bár nem tévedünk nagyot, ha párhuzamot vonunk a Kia Sportage és a Hyundai Tucson aktuális generációja között.

Bumeráng formájú nappali menetfények választják el a légbeömlőtől a fényszórókat, éles és emelkedő vonalak jellemzik a megjelenést. A hosszú globális modellnek rögtön kétféle megjelenést is rajzoltak, az első sajtófotókon látható fehér és kék autók eltérő kialakítású első- hátsó lökhárítót és oldalsó ajtóvédő betétet kapnak, érdekes módon a tetősín is eltérő kialakítású a két változaton. Közös a belső tér, ahol hatalmas méretű ívelt kijelző trónol a műszerfalon, de nem spórolnak a légbeömlőkkel sem, az irányválasztó kapcsoló mögött pedig az elektronikus terepvezérlő forgókapcsolóját helyezték el. Arról, hogy ezzel mit is lehet pontosan vezérelni a Kia Sportage esetén, majd később lesznek információk.