Szinte semmit nem hagyott ki a változtatások sorából a Kia, mégis, a felfrissített Ceed ránézésre alig változott. Új az első lökhárító és a hűtőrács-betét, hátul immár minden felszereltségnél és karosszériaváltozatnál LED-es lámpák világítanak. Magától értetődően a felnik is újak.

Bent nem spóroltak a krómmal, mindenfelé fényesen csillog csíkokat helyeztek el, még a műszerek köré is jutott ebből, aztán ott zongoralakk-fekete betét, meg az új barna-csomag, amelynél nem csak az ülések, de a műszerfal és az ajtókárpitok is ilyen színű betétet kapnak. A dízelmotoros változatoknál javítottak a hangszigetelésen, az eddigi hangelnyelő anyagon kívül immár közvetlenül a blokkra és a részecskeszűrőre is került ilyen.

Az 1,4 literes turbódízel, az 1,4 és 1,6 literes benzinmotor változatlanul folytatja. Az 1,6 literes dízel mostantól 110 és 136 lóerős teljesítménnyel választható, utóbbihoz felár ellenében 7 fokozatú, dupla kuplungos váltó is kérhető. Új az 1,0 literes, háromhengeres turbós benzinmotor, ami 100 vagy 120 lóerős teljesítménnyel érhető el, a maximális nyomaték mindkét esetben 17 Nm 1500-4000/perc között. A GT modellekben alkalmazott 1,6 literes benzines turbómotor új fejlesztésű feltöltőt kapott, a teljesítménye változatlanul 204 lóerő, de jobb a rugalmassága, a 0-100 km/h-s sprint a korábbinál 1 tizeddel gyorsabban, 7,6 másodperc alatt megy végbe. Végül, de nem utolsó sorban a Kia Ceed felfüggesztésének a hangolását is módosították a mérnökök, szándékuk szerint a vezethetőségen és a menetkomforton is javítottak.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!