Abból az alkalomból tökéletesítették a mérnökök a második generációs NSX-et, hogy az utolsó modellévet kezdi az autó, és jövőre már csak a Type S változatot készíti az amerikai gyártóüzem. Ez egy teljesen áttervezett modell amely erősebb, jobban vezethető és – a megfelelő extracsomag választásakor – könnyebb az eddiginél, 600 lóerős teljesítményével ez az eddigi legerősebb közúti Acura (vagy piactól függően Honda), a 0-96 km/óra gyorsulás kevesebb, mint 3 másodpercet vesz igénybe, a csúcssebesség 307 km/óra.

A teljes hajtásláncon végigmentek a mérnökök, a 3,5 literes V6-os biturbóra a GT3 Evo versenyautó turbófeltöltőit szerelték, 6%-kal megemelték a töltőnyomást, a hibridrendszer akkumulátorának kapacitását 20%-kal megnövelték (1,3 kWh) és 10%-kal javítottak a teljesítményleadáson (63 kW) is, azaz gyorsabban és többet tud segíteni a villanymotor a belső égésűnek. A rendszerteljesítmény 573 helyett 600 lóerő, a rendszernyomaték 645 Nm-ről 667 Nm-re emelkedett; a belső égésű motor 520 lóerős (6500-6850/perc), nyomatéka 600 Nm (2300-6000/perc), az indítógenerátor 47 lóerős, nyomatéka 148 Nm, míg az első kerekeket hajtó villanymotorok teljesítménye 36-36 LE és 73-73 Nm. A 9 fokozatú duplakuplungos váltónál a felkapcsolás időszükségletét megfelezték, az elektronikus SH-AWD összkerékhajtás vezérlését is áthangolták.

A kovácsolt alufelnikkel elöl 1, hátul 2 centivel kiszélesítik a nyomtávot, kifejezetten az autóhoz készítették a Pirelli P-Zero gumikat. Módosítottak az aerodinamikai csomagon, hogy megnöveljék a hűtőkre áramló levegő mennyiségét. A 169 500 dolláron indulóáron felül 13 000 dolláros extra a Lightweight, azaz könnyítés csomag, amely karbon karosszériaelemek és karbon-kerámia fékrendszer segítségével 26,2 kg-mal csökkenti a saját tömeget. Új a Gotham matt-szürke karosszériaszín, amit 70 autó kap meg, az utastérben Alcantara tetőkárpit, kontrasztos díszvarrás, a fejtámla NSX-logója és a kesztyűtartófedél Type S felirata jelenti a változást.