8 kamera, 5 radar, 16 ultrahangos érzékelő és 1 előre néző lézeres letapogató – ennek segítségével már 250 méterről felismeri a gyalogosokat az elektronika – segítségével alkot képet az Nvidia autós processzorának segítségével a környezetéről a Volvo EX90-es, és akkor még ott vannak azok az érzékelők, amelyek az utasteret figyelik. Az eddig elérhető fáradtságfigyelő rendszerekhez képest hamarabb felismeri, ha a vezető figyelme lankad – 2 kamera, a kormány karimájának érzékelője és 1 radar nézi a vezetőt -, ha a rendszer szerint a vezető már nem ura az autónak, a részben önvezető képességgel bíró EX90-es képes magát biztonságosan megállítani. Persze az önvezetés nincs ingyen, előfizetésre lesz szükség hozzá; a Volvo úgy számol, hogy a legtöbben amúgy is finanszírozással vagy előfizetéssel veszik majd az autót. A pontos radaros érzékelővel már mm-es mozgást is érzékel a hátsó ülés figyelő, például alvás közben lélegző gyermeket/állatot is tud azonosítani.

Természetesen az aktív biztonság mellett a passzív biztonság is hozza a márkától elvárható szintet, igaz, ha minden a svédek számítása szerint alakul, akkor egyszerűen nem lesz arra szükség. A vezetőtámogató rendszerek jóvoltából már ma képes 20%-kal csökkenteni a baleseti rizikót az EX90 elektronikája, és ez csak fejlődik majd azzal párhuzamosan, ahogy az úton futó autók által küldött adatok elemzésével finomítják a rendszer működését. Apropó szoftverfrissítés, az autóhoz 3 év / 100 000 km teljes körű garancia jár, csak ebben az időtartamban járnak ingyen a szoftverfrissítések (a Google alkalmazások esetén 4 év időtartamig), az akkumulátorra 8 év/ 160 000 km garanciát vállalnak.

Maga az autó a Volvo hagyományoknak megfelelően határozott vonalvezetésű, szögletes kombi, amelynél azért sikerült a körülményekhez képest jó, Cw 0,29-es légellenállási tényezőt elérni. Ehhez hozzájön még a nagy, 111 kWh kapacitású akkumulátor (2 irányú fedélzeti töltő, legfeljebb 250 kW-os töltési teljesítmény), így már nem szabad csodálkozni azon, hogy a hatótávolság egy feltöltéssel elérheti az 585-580 km-t. Egyelőre a Dual Motor (408 LE rendszerteljesítmény) és a Dual Motor Performance (517 LE rendszerteljesítmény) változatokat ismerjük, amelyek a jövőbeli kínálat közepén-tetején helyezkednek el, nagyjából 100 000 euró körüli vételárral. Várhatóan még a sorozatgyártás előtt megismerjük majd az alapmodellt, amelyet ennél több tízezer euróval olcsóbban adnak majd, nagyjából annyiért, amennyit a gyártásban maradó, 455 lóerő rendszerteljesítményű T8-as plug-in hibrid hajtással szerelt XC90-esért kérnek.

Nem csak a vezetőtámogató rendszerek, de az utasok is profitálnak a hatalmas beépített számítási kapacitásból, a 14,5 colos központi érintőképernyőn és a kormány mögötti 8 colos képátlójú műszeregységen megjelenő grafikát például az Unreal Engine videójáték-rendszeren futtatják, maga az autó a Google OS operációs rendszerét használja, persze a szoftvert a Volvo mérnökei a saját szempontjaik alapján véglegesítették. Alapáron jár az 5G-s kapcsolódási lehetőség, ami megkönnyíti/felgyorsítja a kapcsolódó szolgáltatások használatát, már párosított okostelefonnal is lehet használni az autót – a fő felhasználó szülő például korlátozhatja, hogy a gyermekei legfeljebb milyen sebességet tudjanak elérni az autóval. A fejlett hangvezérlés és a nagy méretű érintőképernyő miatt megszabadultak a legtöbb fizikai kapcsolótól, újdonság még a hátulról megvilágított díszbetét – ez akár valódi fa is lehet. A 310/655/1915 literes csomagtér peremén külön grafika informál annak méretéről, az EX90 orrában lévő 37 literes (KRESZ-tartozékokkal csak 34 literes) csomagtartóban 2 dedikált polc is van töltőkábelek szállítására.

A sorozatgyártás a Volvo USA-beli gyárában indul meg 2023 második felében, az első autók kiszállítására 2024 elején kerül majd sor, valamikor ezt követően Kínában is megindul majd a sorozatgyártás. Egy-egy autóban a felhasznált acél 25%, az alumínium 15%-ka és a műanyagok 15%-a újrahasznosításból származik, eddig ez a legmagasabb arány a Volvónál. Az EX90 egyébként csak a kezdet, mostantól kezdve évente mutat be egy-egy újabb villanyautót a svéd márka, míg 2030-ban már csak ilyen autók lesznek a kínálatában.