Az ALD Automotive még 2010-ben kezdte meg a közös munkát a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezet hazai csapatával. Olyan rendszer kidolgozásába kezdtek, amellyel kompenzálható az általa üzemeltetett autóflották környezetszennyezése. A végeredmény a december 8-án útjára induló Klímaerdő-telepítési Program lett.

Egyes felmérések szerint a globális felmelegedés miatt a 2080-as évekre olyan lesz az Alföld éghajlata, mint most Thesszaloniki környékén. Ez átlag 2,5 Cº-os emelkedést jelenthet. Ezért is kiemelt fontosságú az ALD és a WWF most útnak indított programja, mely az autók által kibocsátott CO2 hosszú távon teljes megkötését tűzte ki célul. A programhoz csatlakozóknak sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, hiszen az üzemanyagköltséghez viszonyítva is csupán 2% körüli összegbe kerül a szén-dioxid teljes megváltása! Az erdőtelepítés a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kezdődik keményfa-ligeterdő – egyebek mellett magyar kőris, kocsányos tölgy, cser, hegyi juhar, gyertyán, nyír és madárcseresznye – ültetésével, amely nagy szén-felvevő és megtartó képességgel rendelkezik, és emellett megfelel a tájegység növénytakarójának is. Egy hektárnyi erdő hazánkban átlagosan 420 tonna szén-dioxidot képes tárolni összesen.

Az ALD 2012 tavaszán saját költségvetéséből finanszírozza az első hektár erdő telepítését, ám a cég vezetői bíznak abban, hogy ezt követően is több hektárnyi erdőt telepíthetnek majd a környezettudatosan gondolkodó partnereik csatlakozásának köszönhetően.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!