A Nissan élen jár az önvezető technológia fejlesztésében, a mérnökök legújabb ötlete pedig az, hogy a maguktól haladó autóknak egy, központban ülő ember segít majd ha olyan helyzettel találkoznak, amit nem tudnak megoldani.

Az utastérben lévő, a forgalomra nem figyelő ember ugyanakkora eséllyel képes megoldani a helyzetet, mint a távoli központban helyet foglaló – utóbbi látja a számítógép döntéshozáshoz szükséges adatait, kameraképet beleértve, és a helyszín nagy felbontású térképe is rögtön megjelenik előtte. Állítólag csak pár pillanattal hosszabb csak az ilyen döntéshozatal, mint a helyszíni. A megoldást aztán gyorsan a többi robotautó között is megosztja a rendszer, így azok már felkészülten szembesülnek a korábban még nem tapasztalt helyzettel.

A gyorsforgalmi úton a sávot tartani képes rendszerek és a tényleges önvezető autó között hatalmas a különbség, és a Nissan illetékesei szerint a világ egyszerűen túlságosan bonyolult ahhoz, hogy teljesen magára lehessen hagyni a gépeket a döntéshozatalban. Az ötlet nem új, a Nasa is hasonló megoldást használ a Marson dolgozó járműveknél, amelyek maguktól haladnak, de ha szokatlan helyzettel találkoznak, akkor emberi beavatkozást igényelnek.

nissanrobot2

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!