Már az új Ghost belépőmodell bejelentésekor elárulta a Rolls-Royce, hogy később lesz az autóból kupé változat is, amelyről már közöltünk korábban is kémfotókat, amelyen már látható volt a különleges profil. A végéhez közeledik a tesztelés, a végsőkig hajszolják a prototípusokat.

Most, hogy minden fontos dolgot már megtudtak a mérnökök, most az van soron, hogy addig hajtsák az autót, amíg az a szó szoros értelmében el nem pusztul. Ehhez pedig a Nürburgring aszfaltcsíkját választották helyszínnek.

Ugratnak az autóval, és a hátsó képen látható kék füstöt nézve az egyik turbófeltöltő is már a végét járja a hatszáz lóerő fölé növelt teljesítményű erőforrásban, de mindez rendjén van. Egészen addig fogják gyilkolni még ezt a gépet, amíg teljesen meg nem adja magát – és akkor véget ér a fáradásos vizsgálat is, amelyet csak a vezetők élveznek, akik padlógázzal köröznek a Nürburgringen.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!