Vasárnap este 21:45 körül egy bajorországi étteremben esett össze Ferdinand Piëch, akit ezt követően a Rosenheimi Kórházba szállítottak, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A 82 éves üzletember 1993-2002 között volt a Volkswagen konszern vezetője, ezt követően pedig az igazgatótanács elnökeként dolgozott, míg 2015-ben nem távozott a cégtől. Az ezt követő hatalmi harcban annyira mérges lett, hogy felajánlotta rokonainak hogy vásárolják meg az 1,1 milliárd euró értékű tulajdonrészét a VW-konszernben, amelyet 2017-ben megléptek.

Ferdinand Piëch 1937-ben Bécsben született Anton Piëch ügyvéd és Louise Porsche gyermekeként, a technika megszállottja volt, diplomamunkáját F-1-es motor fejlesztéséről írta. 1963-ban indult a karrierje a Porschénál, majd az Audihoz váltott, ahol 1988-ban lett az igazgatótanács elnöke, és ő indította el a prémium-irányba a márkát. 1993-ban vette át a nehéz helyzetben lévő VW-konszern vezetését, amelyet az azóta megbukott José Ignacio Lopez és Peter Hartz segítségével szanált. Az utóbbi években a nyilvánosságtól visszavonulva élt.