Erhard Schnell 1927-ben született, és Offenbachban szerzett grafikusi képesítést, majd 1952-ben kezdett az Opelnál dolgozni. 1961-ban Detroitban töltött egy évet, majd az újonnan felépített európai formatervező központba került először asszisztensként, majd 1964-től az Advanced Design Studio-t vezette.

Még 1962-ben készítette el az első vázlatait annak a sportkocsinak, amely 1968-ban Opel GT-ként került sorozatgyártásba – az indokolta a hosszú fejlesztést, hogy Detroitból nem adtak pénzt a kínálatba nehezen beilleszthető autóra. Csak azt követően sikerült elérni a sorozatgyártást, hogy az 1965-ös Experimental GT hatalmas közönségsikert aratott.

Ezzel párhuzamosan a Rekord C, Manta A típusokon is dolgozott, majd az Ascona B következett. A Kadett D és Corsa A is hozzá köthető, csakúgy, mint a Calibra és a Vectra A. Az 1991-ig tartó aktív időszakában hat vezető formatervező alatt dolgozott az Opelnél, nyugdíjasként is visszajárt egykori munkahelyére tanácsokat adni a fiataloknak és időnként a tapasztaltaknak is, de ekkor már alapvetően festőművészként tevékenykedett.