A Bonhams december 1-i árverésén igen különleges Jensen-Healey versenyautót árverezett el, a még mindig az első, NOJ 393 rendszámát viselő autó volt az egyik részese annak a balesetnek az 1955-ös 24 heures du Mans versenyen, amelyben 86 néző vesztette életét.

Az autó egyébként nem is versenyzésre született, mindössze azért vett részt az 1953-as 24 heures du Mans versenyesen, mert az igazi versenyautót egy részeg francia kamionos összetörte, a brit szerelők pedig egy éjszaka alatt átpakolták az épen maradt technikát a velük lévő edzőautóba. Ezt követően az autó bejárta a világot, versenyzett a Sebringi 12 órás versenyen, a Carrera PanAmericana-n, a Bahamas Speed Week-en, a Mille Miglián. Végül a tragikus, 1955-ös 24 heures du Mans futam következett, ahol Lance Macklin kitért a tankolni megálló Mike Hawthorn Jaguar D-Type-ja elől, a hátulról nagy tempóval érkező Levegh a Mercedes 300 SLR típusú versenyautójával a Jensen-Healey bal hátsó részének ütközött, majd a nézők közé csapódott, ahol 86-an haltak meg.

Az esetet követően Svájcban betiltották az autóversenyzést, az NOJ 393-as autót pedig lefoglalták a francia hatóságok. Csak másfél évvel az eset után, 1956 szeptemberében kapta vissza a Jensen-Healey cég az autót, ahol csak tessék-lássék módon összetákolták a gépet, és eladták. Ennek megfelelően az autó bal első sárvédője, bal ajtaja és bal hátsó sárvédője acélból van, míg a karosszéria többi része alumínium – a gyár ekkor már felhasználta az összes alumínium pótalkatrészét, és a normál közúti autók karosszériaelemeivel tüntette el a karambolos sérülés nyomait.

1969 óta nem nyúltak az autóhoz 1969 óta nem nyúltak az autóhoz

Miután a gyár eladta, több versenyző kezén is átment az autó, mielőtt mostani tulajdonosa 1969-ben megvásárolta. Eredetileg csak az üres karosszériára alkudott meg 150 fontos áron, de mivel a motort megvásároló úriember nem fizetett, végül 155 fontért a komplett autót megkapta. A rend kedvéért: a 16 éves versenyautó állapotát jól tükrözte az ára. Ezt az állapotot látjuk ma is, ugyanis az eladó 42 éven át nem nyúlt az autóhoz, hanem egy pajtában tárolta azt. Végül igaza lett, hiszen egy vásárló 843 000 fontot fizetett az autóért, ami nem is olyan rossz hozam 155 fontos befektetéssel…

Még a francia libák is érdeklődéssel figyelték, ahogy a brit szerelők a részeg kamionos által összetört versenyautó techikáját az edzésautóba építették át egy éjszaka alatt Még a francia libák is érdeklődéssel figyelték, ahogy a brit szerelők a részeg kamionos által összetört versenyautó techikáját az edzésautóba építették át egy éjszaka alatt

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!