Sajnos, nem tartozik a legritkább esetek közé, hogy egy jó szakember egyszer csak földhözvágja szerszámjait, beront a személyzeti osztályra és bejelenti, hogy elmegy a vállalattól. Az ilyen jeleneteknek különböző okai lehetnek. Vagy egy régikeletű bántalom fakad fel hirtelen, hogy egy csupán néhány perce keletkezett, de nagyon sérelmesnek vélt esemény hoz ki a sodrából valakit.

Hidrik György, aki néhány hete még a III. TEFU csoportvezetője volt, ugyancsak hirtelen, haragjában kérte ki munkakönyvét. Ha azt kutatjuk, hogy miért – találunk ugyan okot, de a talált ok nem olyan súlyos, hogy minden további nélkül elfogadjuk.
Ismerkedjünk meg először is Hidrik szaktárssal.
Zömök, kurtahajú, jókedvűnek látszó ember. Valahányszor találkoztam vele, mindig szerelőruhát viselt. Huszonnégy esztendeje dolgozik a szakmában. Akik jól ismerik, jó szakembernek tartják. Tanult mestersége autószerelő, de másfél évig autóbuszt is vezetett.
Azt mondja, azért hagyta most ott a III. TEFU-t, mert összeveszett a minőségi ellenőrrel, a MEO-ssal. Hogy mint vesztek össze? Hát egy motoron. A 354-es kocsi motorján, amelynek hajtókarcsapágyai Hindrik csoportvezető és a szerelést végző Sipeki Gyula szerint kotyogtak, a MEO-s szerint viszont jók voltak. Itt kezdődött hát a veszekedés, amelynek a vége az lett, hogy Hindrik György már nem a III. TEFU-nál (új nevén 13. AKÖV), hanem a Budapesti MÁVAUT-nál (új nevén 16. AKÖV) dolgozik.
Az tehát tény, hogy a MEO-s és a csoportvezető véleménye nem egyezett, de hogy kinek van igaza, azt máig sem lehetett megállapítani. Szomorú azonban, hogy a 354-es motor nem jó. Nem jó azért, mert nincsen megfelelő olajnyomás, nincsen megfelelő kenés. Lehet, hogy a hajtókarcsapágyaknál, de lehet az is, hogy a fekvőcsapágyaknál szökik meg a motorolaj. Ezt majd csak egy esetleges későbbi vizsgálat tudná bizonyítani, de arra talán nem is kerül sor.
Mindenesetre a viták odáig fajultak, hogy Hindrik György, ha egy munkára, amelyet az ő csoportja készített, azt mondta valaki, hogy az ne jó – csapkodni és kiabálni kezdett. Az autójavítás során pedig akad nem is egy olyan természetű munka, amelyiknek jóságát nem könnyű megállapítani. Nem tudunk, de nem is lehet mindent műszerrel mérni és bizony a szakemberek véleménye nem mindig egyezik. Megtörtént például, hogy a III. TEFU egyik MEO-sa átvett olyan hengerhüvelyeket, amelyeket a másik MEO-s nem tartott megfelelőnek. Persze – amint fentebb is hangsúlyoztuk – nehéz dolog a szerelési munkák minőségét ellenőrizni. Az ellenőrzésre azonban nagy szükség van. Ezt el kell ismernie Hindrik Györgynek és mindazoknak, akiik jó munkát akarnak végezni.
Nem hiszem, hogy Hindrik Györgynek más volna a véleménye. Biztos vagyok benne, hogy ő is – éppúgy, mint a vállalat MEO-sa, Haluska Imre – azt akarta, hogy a keze alól kikerült motor kifogástalan legyen. Mégis összevesztek. Érthetetlennek látszik először az, hogy a két jó szakember, Haluska és Hindrik, a csapágyak elbírálásánál nem tudtak megegyezni. Ugyancsak tisztázatlan egy későbbi esemény, amikor a vitás motor bejáratásánál tört ki ismét a veszekedés. Ugyanis Hindrik tudatán kívül állították be a járatási fordulatszámot. Ez helytelen volt, hiszen a csoportvezető felel a motortért. Meg kellett volna beszélni vele, hogy mennyi ideig és milyen fordulattal járjon a motor.
Erre a megbeszélésre nem került sor, hiszen a két ember között már annyira elmérgesedett a helyzet, hogy nem is igen szóltak egymáshoz. De ha már így történt, még mindig érthetetlen, miért engedték el olyan könnyen Hindriket, miért nem próbálták kiküszöbölni a felmerülő ellentéteket. Bárki bármit is mond ma a III. TEFU-nál, nem lehetett olyan makacs természete Hindriknek, hogy ne tudták volna vele megértetni, ha nem volt igaza. Vagy ne lehetett volna vele megértetni, hogy a vitás ügyek elintézésének nem egyedüli módja átmenni egy másik vállalathoz.

Úgy tudom, a III. TEFU is keresi a jó szakmunkást. Ezt bizonyítja az a hirdetés is, amelyet az „Esti Budapest” július 21-i számában olvashattunk: „Rúgókovácsot, fényezőlakatost, autószerelőt és szerviszmunkást azonnal belépésre felvesz a 13. számú Autóközlekedési Vállalat, IX., Köztelek-u. 4. Jelentkezés munkanapokon 9-12 között a munkaügyi csoportnál, munkakönyvvel.”
Az érthető, hogy felvesznek új munkaerőt. Fejlődik, erősödik a vállalat. Hidvégi János, a műszaki osztály vezetője, nagy terveket dolgozott ki. Elsősorban új szerszámokkal és mérőeszközökkel akarja gazdagítani a vállalatot. Igyekszik próbapadokat beállítani. Több alkatrészt, jobb gépeket, korszerűbb szerviszt szeretne. A többi elgondolás ezekben gyökerezik. Reméljük, sikerül a terveket megvalósítani. Biztosítéknak látszik erre, amit már eddig is elért. Kétségtelenül vannak szembetűnő eredmények.
Kell azonban még hibának is lenni. Bár igaz, hogy a rakodók rontják az arányt, mégis érthetetlen például, miért vándorolnak annyira a dolgozók. Áprilisban, májusban, júniusban havonta negyvennél több munkás hagyta ott a vállalatot. Feltétlenül törekedni kell arra, hogy megszeressék és ne hagyják ott könnyen az emberek munkahelyüket. Nem egészséges és nem is könnyű dolog mindig újakkal próbálkozni.
Az igazgató elvtárs munkáját is biztosan zavarhatta, hogy rövid idő alatt – felsőbb szervek intézkedései folytán – négyen váltogatták egymást a műszaki vezető beosztásban. Az ilyen cserék persze megbolygatják a vállalat életét, hiszen az új műszaki vezető új műszaki gárdát szokott magával hozni. Ez is érthető… De talán most már megállapodnak és töretlenül fogják elvégezni a feladatokat.

Munka meg akad bőven. Nagy szükség van a jó teherautókra. Érezték ezt azok a gépkocsivezetők is, akik éppen ottjártamkor kerültek haza a megáradt Duna mellől, több mint egyhetes távollét után. Éjjel-nappal fuvaroztak a kocsik! És a soffőrök fáradhatatlannak bizonyultak. Becsülettel helytálltak. Nehéz volt a munka, de tudták, miért végzik. Nem úgy, mint amikor egy 3,5 tonnás Csepellel az egyik kőbányai fuvaroztató két pár bakancsot szállíttatott be az Üllői-útra. Mert ez is megtörtént. Az ilyen fuvartól irtózik a gépkocsivezető. Ilyen fuvarokkal nem használja ki a teherautót és ha becsületesen tölti ki a menetlevelet, akkor az üres kocsival nem tud pénzt keresni. Ha pedig kevés a fizetés, továbbáll oda, ahol több árut szállíthat, többet kereshet. Ezen a munkaterületen is szét kell nézni, ez is oka a túlzott munkaerővándorlásnak.

Ha pedig a műhelyekben már szilárd a munkafegyelem és az emberek nem „fuserálással”, nem felesleges túlórákkal próbálják növelni keresetüket – amint ezt a múltban, úgy hallottam, gyakran tették – nem akarják majd otthagyni az üzemet. Belátják, hogy a MEO-sok nem saját egyéni érdekükben „bogarásznak”. Azt akarják ők is, ne kerüljön rossz motor, rossz futómű a kocsikba. És ha a műhely munkája ellen nem merül fel panasz, vastagabb lehet a boríték is. A jóminőségű munka fizet a legjobban. Ezt már belátják azok is, akik eleinte haragudtak, ha valaki ellenőrizni merte azt, amit csináltak. A jó munkát nyugodtan be lehet mutatni bárkinek.
A III. TEFU-nak sok jó munkása van. Legyen valamennyi ilyen és – ne engedjék szélnek őket. Hindrik György sem dolgozhatott rosszul, hiszen a hozzá beosztott fiatalokból nem egy jó szakembert nevelt. Igazgatói dicséretet is kapott a csoportja. Ő maga is kapott igazgatói elismerést. Mégis elengedték.
Ma a MÁVAUT telepen az ő irányításával végzik a szerelők a kényes szerkezetű autóbuszok javítását. Az éjszakai műszak vezetője lett Hindrik György. Este 10 órától reggel 6-ig dolgozik. Egyik nap éjfél körül beszélgettem vele a Szabolcs-utcai telep udvarán. Még mindig fáj neki, hogy elkerült a régi vállalattól. Azt mondja, nagyon szeretett ott lenni. Szerette a hozzá beosztott fiatalokat, Sipeki Gyurkát, Pál Jancsit, meg a többieket. Úgy tartja, jó szakember lesz belőlük. Csak azután nehogy ők is elmenjenek a vállalattól.
Reméljük, erre nem fog sor kerülni. Sipeki György és Pán János meg is értik, hogy szükség van a MEO-s munkájára, a munkatársak közötti egyetértésre. De ha mégis lesz valami nézeteltérés – hiszen ez minden üzemben előfordulhat – találjanak egészséges megoldást a vitás ügyek elintézésére. Adjanak ehhez több segítséget a vállalat vezető emberei, a régi szakmunkások, a kitüntetett gépkocsivezetők.

Liener György