Noha sokak szerint a korai Porsche 928-asok a legszebbek, a gyártás második felében egyre nagyobb kárpótolta a vásárlókat a német cég. Az 1989-ben bevezetett GT változat erősebb, 5,0 literes V8-ast, ötfokozatú, kéz kapcsolású váltót és 40 százalékos önzáró differenciálművet kapott.  Most hirdetett autó is ezek közül való, egy 1989-ben eladott autó.

Ebben az évben 70-105 darab (különböző források) 928 GT-t készítettek az Egyesült Államok számára, ezek közé tartozik a képeken látható példány, amelyet Forrest Green metálfénnyel és kasmír színű bőr belsővel rendeltek meg. Az igazi különlegessége, hogy amióta kigördült a zuffenhauseni gyár kapuján, mindössze 345 mérföldet, azaz 565 kilométert tett meg.  Ennek többsége valószínűleg rögtön az elején, a kiszállításkor került bele, ezt követően meg leginkább csak tologatták az autót. A kereskedés, ahol eladásra kínálják az autót, csak annyit közölt, hogy az első tulajdonosától vásárolták meg a kocsit.

Elvégezték rajta a szükséges javításokat ahhoz, hogy az új tulajdonos akár használni is tudja a Porsche 928 GT-t, kérdéses, hogy aki kifizeti a kért 98 500 dolláros vételárat (ez több, mint egy új 911 Carrera S-ért kér a Porsche az Egyesült Államokban), az használni fogja az autót. Valószínűleg egy gyűjteményben végzi, ahol további évtizedeket tölt majd mozdulatlanul.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!