Viszonylag fiatal típus az aktuális Ssangyong Korando, hiszen csak 2011-ben mutatták be, ennek ellenére máris kapott egy komoly modellfrissítést. A kezdetben talán kissé túl konzervatívra sikeredett autót megpróbálták feldobni.

Új, vetítőlencsés és LED-es nappali menetfénytis tartalmazó fényszórókat kapott az orr, és krómos lett a hűtőrács is. Hátul épp csak a lámpák változtak, amelyek fénye az eddiginél sokkal látványosabb. A legfontosabb változások belül történtek, ahol teljesen új a műszerfal (igyekeztek kihangsúlyozni, hogy még a felső rész is puha, habosított műanyagból készült), és extraként akár piros bőr belső is kérhető – ez esetben még a padlókárpit is ilyen színű. A 7 colos érintőképernyős fejegységhez akár Harman hifi is kérhető.

Immár Sport és Eco fokozata is van az autónak, utóbbiban 8,4 százalékkal alacsonyabb szabványos fogyasztást ér el a 2,0 literes turbódízel, a hátsókerékhajtású, kézi váltós modell a koreai ciklus szerint 5, l/100 km-es fogyasztással rendelkezik. A motortartók módosításával tették finomabbá a működést, a dél-koreai vásárlók pedig hosszabb garanciának örülhetnek: a karosszériára és egyéb részekre 3 év/60 000 km garanciát vállalnak, a motor/erőátvitelre pedig 5 év/100 000 km a garancia. Európában várhatóan a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be a felfrissített Ssangyong Korando.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!