A baleset múlt pénteken délelőtt történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint egy lakókocsit vontató kis személyautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd a túl nagy tempó miatt a vontatmány súlypontja megváltozott, így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba. Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek.

A sofőr könnyű sérüléseket szerzett, viszont az utasa súlyosan megsérült. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát.

Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök.

Az autópályát figyelő kamerák felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre. Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány súlypontja áttevődik és irányíthatatlanná válhat a jármű. Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljétek azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják – közölte a Magyar Közút.