Európában több kombit vesznek, mint lépcsős hátút - ezzel a karosszériával indul a Hyundai i40 forgalmazása Európában több kombit vesznek, mint lépcsős hátút – ezzel a karosszériával indul a Hyundai i40 forgalmazása

Már régóta próbálkozott a Hyundai az európai középkategória meghódításával, de sohase sikerült úgy megcsinálni a Sonatát, hogy az meghódítsa az európai vásárlók szívét. Eleinte nem ismerték a márkát, majd jó lett az autó, de nem volt hozzá dízelmotor. Amikor ezt pótolták, a közönség már elfordult a klasszikus, lépcsős hátú limuzinoktól, és inkább a kombikat részesítette előnyben. Most biztosra mennek. Kombi karosszériával indul a Hyundai i40-es forgalmazása Európában, és háromféle dízelmotort is kínálnak majd hozzá.

Az erősen álcázott karosszéria lényegében az Egyesült Államokban Sonata, Ausztráliában meg i45 néven forgalmazott középkategóriás autó kombi változatát rejti. Ezzel a felépítménnyel indul a forgalmazás 2011 áprilisában, nem véletlenül, kontinensünkön a középkategóriás autók 65 százalékát kombiként értékesítik. A lépcsős hátúra 2011 őszéig kell várnunk. A másik létfontosságú tényező a dízelmotor, ebből indulásnál kettő, kicsivel később már három is rendelhető lesz.

Egy dízelmotor, 2012-től háromféle teljesítménnyel Egy dízelmotor, 2012-től háromféle teljesítménnyel

Meglepő módon a Hyundai csak az 1,7 literes dízellel adja majd az i40-est, az alapváltozat 113 lóerős, szabványos fogyasztása 4,3 l/100 km, a középső 134 lóerős, és 4,7 l/100 km az átlaga. Ezek után még ugyanennek a négyhengeresnek két turbós változatát is elérhetővé teszik, erről azonban még nincsenek értékek. Az egyedüli, kétliteres, közvetlen benzinbefecskendezéses benzinmotorról csak annyi ismert, hogy 6 l/100 km alatt szabványos fogyasztással rendelkezik, ami a vetélytársakhoz képest nagyon kedvező, ha igaznak bizonyul. Az összes erőforráshoz hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót adnak alapáron, amelyet felár ellenében hatfokozatú, automatikus egységre cserélnek.

Nagy, kényelmes, és kifejezetten jó ár/érték arányú autó lesz az i40 Nagy, kényelmes, és kifejezetten jó ár/érték arányú autó lesz az i40