A GM és az Opel igazgatótanácsa úgy döntött, hogy nem 2015 elején, hanem az aktuális Zafira kifutásakor zár csak be a bochumi gyár, de jelen pillanatban nem látják lehetőségét annak, hogy annak működését tartósan finanszírozzák. A veszteségesen működő Opelt csak akkor hajlandó pénzelni az amerikai tulajdonos, ha annak autógyárai teljes kihasználtsággal, három műszakos termeléssel működnek.

A kihasználatlan kapacitás csökkentésére tehát nem volt elég az antwerpeni Opel gyár bezárása, a bochuminak is mennie kell. A hivatalos közleményben egészen pontosan az áll, hogy a tervezett modellválaszték és a várható gazdasági helyzet tükrében nem tervezik új típusok gyártásának Bochumba helyezését. Ezen felül még azt is megvizsgálják, hogy más márkáknak bérgyártanak autókat, minden bizonnyal a francia PSA konszernnel kötött együttműködés keretében. A szintén a GM-hez tartozó Chevrolet már korábban elzárkózott az európai gyártástól, annak gazdaságtalan mivolta és a dél-koreai munkabéke megőrzése miatt. Az nem várható, hogy valamelyik PSA termékkel mentik meg a németországi gyárat, hiszen a franciák is túl nagy gyártókapacitással küzdenek. Mindez egyébként annak köszönhető, hogy az előrejelzések szerint a 2007-es szinthez képest húsz százalékkal csökken majd az európai újautó-piac, és erre reagálnia kell az ágazat összes szereplőjének.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!