A fejlesztők szerint sokkal biztonságosabbak lesznek a közutak a robotautók megjelenésével, de az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájának Stratégiai Ügyek Csoportja szerint soha nem látott kockázatot is jelentenek majd ezek a járművek, amelyek segítségével akár terrortámadások is könnyen megvalósíthatóak lesznek.

Például amíg az autó békésen, a közlekedési szabályokat betartva halad az úton, a sofőr nyugodtan foghatja magát, és például géppuskával tüzelhet az út mellett állók tömegébe, vagy épp az autóbomba célba juttatása lesz sokkal könnyebb, hiszen csak útjára kell majd indítani a kocsit, amely biztonságosan célba juttatja majd a robbanószerkezetet. Szintén problémás lesz majd, hogy az Egyesült Államokban jellemző autós üldözések esetén hogyan reagálnak majd az önvezető autók a nagy sebességgel, a szabályokat nem betartva közeledő autóra.

A félreértések végett az FBI szerint a teljes képet nézve igenis hasznos az önvezető technológia, hiszen jelentősen csökken majd a balesetek száma, kevesebb dolga lesz a mentőegységeknek, az egészségügyi ellátórendszer terhelése is csökken. Azonban nem szabad elhinni azt a technológia fejlesztőinek, hogy csak jó oldalai vannak a robotautók bevezetésének.

Az FBI a saját szervezetén belül is várja már a robotautókat, amelyek segítségével például az autók távolról való követése lesz majd sokkal egyszerűbb annak köszönhetően, hogy az ügynök csak megadja majd, melyik autót szeretné követni (az autó-autó kommunikáció miatt sugározzák majd helyzetüket ezek a járművek), és az FBI kocsija jó messziről képes majd lekövetni azt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!