Az autógyártók ígérete szerint pár éven belül már piacra dobnak olyan önvezető autókat, amelyek bizonyos körülmények között már képesek magukat vezetni, de probléma esetén visszaadják az irányítást a volán mögött ülő emberi sofőrnek. A Nottinghami Egyetemen ezért most megvizsgálták, hogy mit is csinálnak az emberek a volán mögött, ha nem ők vezetnek. 49 sofőr vett részt a szimulátorban végzett kísérleten, amely során heti öt napon át napi fél órát ültek a robotautó volánja mögött. Először rendesen vezettek, majd a virtuális autópályára érve adták át az irányítást a számítógépnek, illetve a lehajtó előtt 60 másodperccel kaptak értesítést arról, hogy vegyék vissza az irányítást.

Noha időben kaptak értesítést, nem tudtak időben felkészülni, hanem mintegy 10 másodpercig kóvályogtak, illetve próbálták felmérni a helyzetet. A kísérletben résztvevőemberek 80 százaléka a mobiltelefonját használta, olvasott, a sminkjét igazította vagy aludt amíg az autó vezetett, és ebből a tevékenységből kellett hirtelen az autóvezetés komplex feladatára váltani. Az is feltűnő volt, hogy amíg a hét elején nem sokkal az értesítést követően visszavették az irányítást, a hét vége felé már az utolsó pillanatig vártak, volt, hogy már az autó átadta az irányítást, amikor ők még mindig nem fogták a kormányt. Ezek után a Nottinghami Egyetem kutatói megkérdőjelezik, hogy vészhelyzetben az ember át tudja-e venni időben az önvezető autók irányítását, hiszen ez a feladat még akkor se megy nekik tökéletesen, ha van idejük felkészülni a váltásra. A részleges önvezetés tehát nem feltétlenül jelenti a közlekedésbiztonság javulását, sőt, új veszélyhelyzeteket generálhat.