Az új autókat is kell szervizbe hordani, a We Predict nevű észak-amerikai szervezet épp ezért a 2021-es modellévű járművek első három hónapban bekövetkezett szervizlátogatásainak számait összesítve állította össze, mennyibe kerül a benzines, hibrid illetve elektromos autók javíttatása. A felmérésben 306 autótípus mintegy 801 ezer példánya vett részt, amelyek 1,6 millió alkalommal keresték fel a márkaszervizeket, 77%-ban javítás miatt, csak 8% volt tervezett karbantartás, a többi indok a visszahívás, szervizakció illetve szoftverfrissítés volt. A prémiumautóknál a tulajdonosok átlagosan 69, míg a normál autók tulajdonosai 33 dollárt hagytak a kasszánál, hajtásmód szerint pedig a villanyautók fenntartása a legdrágább átlagosan 123 dolláros kiadással, ezt a benzinesek követik 53 dollárral, végül a hibridek következnek 46 dollárral. Az első három hónapban kimagasló szervizköltséget a magas alkatrészárak (elektromos – 65 dollár, benzines – 28 dollár, hibrid – 24 dollár) és munkadíjak (elektromos – 58 dollár, benzines – 25 dollár, hibrid – 22 dollár) indokolják.

Autónként erősen változó, mennyibe kerül a szervizelés az első három hónapban, 4-401 dollár közötti a skála, a tapasztalatok alapján három éves korig ez az összeg 15-szörösére emelkedik, míg öt éves korig 20-szorosára. A We Predict megjegyzi, hogy sok esetben nem az alkatrész, hanem a munkadíj dobja meg a számlát, egyre többször fordul elő, hogy egy pár dolláros alkatrész cseréjéhez több munkaórába kerül a szerelőknek.
A We Predict által végzett True Cost Awards adatgyűjtésének eredménye egyébként nem azt jelenti, hogy a villanyautó tulajdonosok költik a legtöbbet autójukra az első három hónapban, hiszen az ilyenkor jellemző garanciális javítások, visszahívások és szervizakciók költségeit a gyártók állják, azaz ők fizetik ki a számlát.