Pekingben a Nemzeti Stadion mellett a föld alatt vezetnek el egy gyorsforgalmi utat, a Datun alagutat előszeretettel használják illegális versenyzésre az autó- és motorkerékpár-tulajdonosok. Minden hétvégén akad egy-egy baleset, de a mostani túltett minden eddigin. Egy Lamborghini Gallardo és egy Ferrari 458 Italia Spyder tulajdonosa szombat este 10 óra körül próbálta eldönteni, melyikük a nagyobb idióta, de hát az irányonként két forgalmi sávos út se volt elég a vezetési tudásuknak.

Amikor a Lambo sofőrje meg akarta előzni a Ferrarit, elveszítette uralmát autója felett és megpördült. Először is lebontotta a szalagkorlátot, majd a falnak csapódott úgy, hogy arról egy jó darabon lebontotta a burkolatot, majd egy másik korláton fennakadva állt meg a roncs. A Ferrari még olcsón megúszta, annak csak az oldala meg a hátulja sérült meg kicsit. A Lamborghininek leszakadt az orra, és a sofőr is megsérült, kórházba kellett szállítani.

Muszáj megjegyezni, hogy a kérdéses útszakaszon 60 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, nem kell igazságügyi gépjárműszakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember megállapítsa: mindkét autó gyorsabban hajtott a megengedettnél. Ennek ellenére a helyszínen egyik sofőrt se büntették meg, hiszen megindult a nyomozás annak megállapítására, milyen szabályokat és mennyire szegtek meg, csak ezt követően állapítják meg a bírságot. Aminek kifizetése nem nagyon fog gondot okozni az uraknak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!