Egyelőre még csak arról szól a brüsszeli döntéshozók elé beterjesztett javaslat, hogy meg kellene vizsgálni az ISA (Intelligent Speed Adaptation) technológia kötelezővé tételének lehetőségét. Egy olyan berendezés kötelezővé tételét akarják elérni a javaslat beterjesztői, amely 130 km/órában maximálná az autók sebességét, és kamerák segítségével felismerné az adott helyen érvényes sebességkorlátozást, és automatikusan ehhez igazítaná a jármű sebességét.

Ráadásul mindezt nem csak az új autóknál akarják kötelezővé tenni, hanem az összes, EU-ban használt kocsinál. Az indoklás szerint túlságosan sok a jelenlegi évi 30 000 közlekedési haláleset, és az ISA használatával ez jelentősen, reményeik szerint harmadával csökkenthető lenne. Egyelőre annyit tudni, hogy például a brit közlekedési miniszter ellenzi az előterjesztést, hiszen az a polgárok szabadságjogait korlátozná – az Isle of Man közútjain nincs sebességkorlátozás. Az egyelőre nem tiszta, hogy a sebességkorlátozást automatikusan követő rendszer például hogyan ismerné fel az útkereszteződéseket, amelyek ugye feloldják a korlátozásokat, jelenleg ugyanis nincs olyan technológia, ami erre képes lenne.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!