A saját sportkocsi kifejlesztése nem egyszerű dolog, hiszen számos előírásnak kell megfelelnie a végeredménynek – sok esetben ezen véreznek el a kezdeményezések. Az MM Industries nevű cég a munka nehezét már elvégezte, azonban magát a sorozatgyártást már nem akarja – tudja? – finanszírozni, ezért a legtöbbet ígérőnek felajánlja az Avocet nevű sportkocsit.

Utcai autó szélvédővel és pályaautó szélvédő nélkül Utcai autó szélvédővel és pályaautó szélvédő nélkül

Egy mindössze 700 kg tömegű roadsterről van szó, amelynél az ülések mögé 2,0 literes Ford szívómotort szerelnek 150 vagy 225 lóerő teljesítménnyel. A 96 km/órás tempót kevesebb, mint 5 másodperc alatt képes elérni már a gyengébb Avocet is.

Ez az Avocet lényege Ez az Avocet lényege

Szóval ennek az autónak a tervrajzait, gyártási jogait és az eddig elkészült szerszámokat is megkapja a vásárló. „Mindent megtettünk, amit csak tehettünk – sőt még többet is. Az eredmény az Avocet, egy nagyon versenyképes autó, divatos megjelenéssel és döbbenetes menetteljesítményekkel” – mondta Martin Miles cégalapító-tulajdonos, aki most más terveit akarja megvalósítani, ezért próbál új gazdát találni a projektnek. Persze, ha a vásárló kéri, a jövőben is segíti a sportkocsi sorsát.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!