Reggel a dolgozókat viszi a közeli gyárba, aztán a gyerekeket az iskolába, majd megtesz pár kört a környék tömegközlekedését szolgálva, aztán megint gyerkőcök és munkások, meg volánjáratok. Ez lehetne az ideális busz napi rutinja. A valóságban azonban a legtöbb jármű sajnos nemigen tud ennyiféle feladatot gazdaságosan elvégezni. Nos, az OmniExpress modellcsalád zavarba ejtően nagy számú variációs lehetőséggel próbál válaszolni erre a problémára.

Hosszúsága 11 métertől, 30-40 centiméteres lépésekkel, egészen 14,9 méterig nőhet. Ennek megfelelően lehet két- vagy háromtengelyes és egy- vagy kétajtós is. Belső elrendezésből harmincféle létezik, akár kerekesszéklifttel és -rögzítési ponttal, maximum 71 főnyi utaskapacitással, illetve 6,36 m3 poggyásztérrel. Vagyis az egyszerű elővárosi kiviteltől a kirándulóbuszig bárminek konfigurálható.

Még a jegykezelő gépnek is van gyárilag kialakított helye Még a jegykezelő gépnek is van gyárilag kialakított helye

A svédek hasonlóképpen rugalmasak a hajtáslánccal is. Immáron a dízel és biodízel erőforrások mellé az etanolmotor is felkerült a listára, amelyen egyébként 9 és 13 literes Euro-5-ös, illetve EEV-motorok találhatók. Az erőátvitelről pedig továbbra is ZF vagy Opticruise váltók gondoskodnak.

Praktikus megoldások segítik a sofőrt

Próbajárművünk 53 utas szállítására alkalmas, 12,4 méter hosszú, kéttengelyes, kétajtós példány volt, ballasztbábukkal 17 tonnára terhelve. Vagyis nagyon hasonló a hazai elővárosi, helyközi járatok buszaihoz. Persze különbség mégis több akad, mint hasonlóság. Felszállásnál máris szembeötlik a tágas tér. Ez részben a vezetőfülke kialakításának, részben a 10 centiméterrel szélesebb közlekedőfolyosónak köszönhető, de az ügyes felső poggyásztartónak hála a fejtér is bőségesebbnek hat a szokottnál. A vezetőülésben a turistabuszokhoz és a kamionokhoz hasonló komfort és nagyon jó pozíció fogadott. A munkát könnyítő megoldások közt is említésre méltó a négy kamera, a tolatáskor a hátsó kereket megvilágító tetőreflektor és a 90 fokkal elfordítható vezetőülés, amelyben nem kell tekeregni jegykezelés közben sem. Egyébként a sokat használt retarder- és kézifékkar is remekül kézre esik, csakúgy, mint a gyakran működtetett kapcsolók.

Fűthető lépcsők vezetnek az utastérbe, minden ülés biztonsági öves Fűthető lépcsők vezetnek az utastérbe, minden ülés biztonsági öves

Nagyban hozzájárul az utazás komfortjához a hajtáslánc is. A motor adBlue nélkül teljesíti az Euro-5-ös és EEV-normákat, XPI befecskendező rendszerű, hűtött kipufogógáz-visszavezetéssel és változó geometriájú turbófeltöltővel. Nyolcfokozatú, integrált retarderes automatikus váltó kapcsolódik hozzá. Ez a páros városban és távolsági közlekedésben egyaránt kényelmes és gazdaságos. A próbaút során a legváltozatosabb forgalmi helyzetekben és közel teljes terheléssel is megfelelő dinamizmussal mozgott a 3.20-as, kellően fordulékonynak és jól manőverezhetőnek bizonyult.

Rugalmasan konfigurálható az OmniExpress buszcsalád. A járművek sokféle célnak megfelelnek Rugalmasan konfigurálható az OmniExpress buszcsalád. A járművek sokféle célnak megfelelnek

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!