Még a Genfi Autószalonon jelentette be a Honda, hogy dolgoznak az 1,6 literes dízelmotoron. Párizsban bemutatkozik az 1.6 i-DTEC dízel, amelyet először az európai Civicbe építenek be, majd  CR-V következik.

A Honda Earth Dreams technológiájának lényege, hogy mindenki számára megfizethető módon készítik el a takarékos autókat, az Egyesült Államokban az új Accord 2,4-es benzinese volt az első,  e filozófia szerint készült erőforrás, a második pedig az 1596 köbcentis kis dízel. Utóbbi a világ legkönnyebb, alumínium négyhengeres dízelmotorja – pontos tömeget egyébként még nem árultak el.

A legfontosabb számokat azonban tudjuk, a csúcsteljesítmény 120 lóerő 4000-es fordulaton, a maximális nyomaték 300 Nm 2000-nél. Kis méretű, ezért gyorsan reagáló turbófeltöltője van a motornak. Először az európai Civicbe építve lehet majd megvásárolni az új motort, amelynek szabványos fogyasztása 3,6 l/100 km, CO2-kibocsájtása 16-os kerekekkel 94 g/km, nagyobb kerekekkel 95 g/km – ezek egyébként a Honda saját mérései, a hivatalos adatokra még egy kicsit várnunk kell.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!