Azzal kapcsolatban érte a legtöbb kritika az első Opel Insigniát, hogy annak utastere – különösen a második sorban – szűk. Ez nem véletlen volt, amikor az autót készítették, még úgy számolt a GM: az európai kínálatot a Saab 9-5-ös koronázza meg, ez alá lőtték be a német középkategóriást. Most már nyugodtan lehet tekintélyes méretű az Insignia, már csak azért is, mert ez lesz az utóda Ausztráliában a hátsókerékhajtású Holden Commodore-nak, ami egyébként még az Omega padlólemezére épült, csak ahhoz képest nyújtottak rajta egy keveset az évek során.
insignia2
A formánál a Monza nevet felelevenítő tanulmány alapján tudja a legkönnyebben elképzelni az ember, hogyan fog kinézni a végleges autó, amelyet jelenleg csak vastag álcázással mutatnak. Ezt egyébként maga Mark Adams vezető formatervező mondta, akit a különféle interneten terjedő számítógépes grafikák kapcsán kérdeztek nem is olyan rég. Mit is jelent ez majd a gyakorlatban? Meredeken álló orr, hangsúlyosabb oldalsó karaktervonal, rövidebb túlnyúlások és kicsit átalakított arányok (tengelytáv +9 cm, szélesség +1 cm, magasság -3 cm) teszik sportosabbá a megjelenést, ennek megfelelően módosul a név: Insignia Grand Sport az ötajtós, Insignia Sports Tourer a kombi hivatalos jelölése.
insignia3
De nem csak névleg lesz dinamikusabb az autó, a következetes fogyókúrának köszönhetően átlagosan 140, de akár 175 kg-mal is könnyebb lesz a második generáció. Az új generációs benzin- és dízelmotorok mellett új automatikus váltó-generáció is érkezik, a kis benzines turbómotor jelen esetben 1,5 literes lökettérfogatú (163 LE/249 Nm), ezen kívül lesz 2,0 literes turbómotor (250 LE) is, de a Holden Commodore-ba 3,6 literes V6-os szívómotort (313 LE, 370 Nm) is szerelnek – utóbbihoz 9, előbbiekhez 8 fokozatú automatikus váltót párosítanak majd, a kisebbik benzineshez 6 fokozatú kézi kapcsolású váltó lesz az alap. Dízelfronton a helyzet változatlan, a jelenlegi 1,6 literes (110-136 LE) és 2,0 literes (170 LE) marad.
insignia4
Új az összkerékhajtási rendszer, amely eddig is képes volt oldalanként irányítani a nyomaték elosztását a hátsó tengelyen, az új autóban mindezt differenciálmű nélkül teszi – oldalanként egy-egy tengelykapcsoló található, amelyeket elektronika vezérel másodpercenként 100-szori mintavételezéssel. Továbbfejlesztett LED-es okosfényszórót lehet majd felár ellenében kérni, újdonság a fel-a-fejjel kijelző, azaz a legfontosabb információk szélvédőre vetítése a vezető előtt. A középkonzolt 8 colos képátlójú érintőképernyő uralja majd, szabadon konfigurálható megjelenéssel és fejlett okostelefon-társítási lehetőségekkel. Az új Opel Insignia álca nélkül december elején lesz látható, a közönségpremierre a Genfi Autószalonon kerül sor.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!