Csak néhány vállalkozásnak/egyetemnek van önvezető autója, amelyek kivétel nélkül mind tesztelési fázisban tartanak. A kínai Guangzhou Auto is azt állítja, hogy már ők is rendelkeznek a megfelelő technikával, legalábbis ezt mondják a Guangzhoui Autószalonon bemutatott WitStar nevű tanulmányról.

Persze részleteket nem nagyon árultak el a robotautó technikájáról, épp csak annyit mondanak, hogy kamerák segítségével három dimenziós ábrát készít környezetéről az autó, majd számítógépes elemzés segítségével találja meg a helyes utat. A kínaiak szerint lehetetlen, hogy baleset részese legyen az autó. Épp ezért építettek annak hátsó ülésének közepére egy akváriumot, ami egy baleset esetén leesne a helyéről, és elpusztulnának a benne élő aranyhalak. Márpedig ezt nem akarják a mérnökök – vajon a tesztelés során sok szusit ettek?

A hatalmas, az utastér teljes hosszát feltáró szárnyasajtókkal rendelkező WitStar első ülései egyébként szabadon forgathatóak, hiszen robotautóról lévén szó, nincs hagyományos értelemben vett sofőr, azaz menet közben is nyugodtan tárgyalhatnak például az üzletemberek, vagy beszélhetnek egymással az családtagok. A hajtásról egy elektromotor gondoskodik, akkumulátorról 100 km a hatótáv, ezt még további 500-zal toldja meg a belső égésű motorral hajtott generátor. Az 50 km/órás tempót 4,5 másodperc alatt éri el a Guangzhou WitStar, a csúcssebesség 160 km/h.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!