A kínai Nio autómárka azon kevese közé tartozik, akik egyrészt saját töltőhálózatot építenek ki, másrészt az akkumulátor-csere programmal is aktívan foglalkoznak. Utóbbi egy teljesen robotizált, konténerben telepíthető egység, amelynek a sorozatgyártását az európai piac számára a Magyarországon lévő gyárban fogják végezni. A beruházás hivatalos bejelentésében annyi szerepel, hogy a Pest megyében lévő, 10 000 négyzetméteres üzem már szeptemberben termelni fog.

Augusztus 1-én stratégiai együttműködési megállapodást jelentett be a Nio és a Shell, amelynek értelmében mostantól az olajtársaság hálózatára alapozva telepíti majd a villanyautókat kiszolgáló állomásait. Az első ilyen már meg is kezdte a működését Hsziamen városában, mint a Nio 1048. akkumulátor-cserélő pontja Kínában, illetve az 1777. töltőpontja (összesen 10 222 töltőoszlopot jelent); az állomáson két 180 kW teljesítményű villámtöltő és a második generációs akkumulátor-cserélő pont áll a villanyautósok rendelkezésére. Az európai Nio-hálózatot is a Shell töltőállomásokon valósítják meg, az elsőt még az idén megnyitják, Kínában 2025-ig 100 közös töltőpontot létesítenek.