Kényelmesebb, egyben jobban vezethető az új futómű-hangolással az Insight Kényelmesebb, egyben jobban vezethető az új futómű-hangolással az Insight

Hibridnek kétségkívül olcsó a Honda Insight, de kisautónak drága. Amíg egy takarékosabb dízel autó olcsóbb, mint a benzin-elektromos hibrid, addig nem nagyon rúghat labdába. A japánok azonban kitartanak amellett, hogy az Insight a jövő, vagy legalábbis egy igen jelentős lépés a helyes irányba, ezért a maguk részéről mindent megtesznek a helyzet megváltoztatására.

A vásárlók meggyőzését azzal kezdik, hogy alig egy évvel a forgalmazás megindulását követően teljesen új futómű hangolást készítettek. Újak a csavarrugók, módosították a hátsó kerékdőlést, a hátsó futómű V alakú merevítésének a szögét, és a gumialkatrészeket is kicserélték. A mérnökök szerint ettől egyszerre lett kényelmesebb a gördülés és javult a vezetési élmény is. Módosítottak a felszereltségeken is, van egy új csúcsmodell, amely gyári navigációval rendelkezik. Új színek jelennek meg a belső térben, jobb minőségű műanyagokat használnak néhány stratégiai fontosságú helyen, és króm körítéssel emelik ki a szellőzőnyílásokat.

Csak az ára miatt nem veszik, ezért a Honda tökéletesíti az Insight hibridet Csak az ára miatt nem veszik, ezért a Honda tökéletesíti az Insight hibridet