Sokáig azt hitték a Mazdánál, hogy a márka első tanulmányautója, az 1981-es Tokiói Autószalonon bemutatott, az olasz Bertone stúdió által megtervezett és megépített MX-81-es megsemmisült, azonban Nobuhiro Yamamoto – a bolygódugattyús motor és az MX-5 sorozat menedzsere volt 4 évtizeden át – 2019-ben a hirosimai központ egy raktárában rábukkant az ott leállított autóra.

Az évtizedek nem múltak el nyomtalanul az autón, ezért elhatározták annak felújítását, amit nem a Mazdánál, hanem az olasz SuperStile stúdiónál végeztek, Flavio Gallizio vezetésével. A felújított autóval aztán reprodukálták a Milánói Dóm előtt negyven évvel ezelőtt készített fényképeket is. Magáról a tanulmányról és annak felújításáról 13 perces dokumentumfilmet készítettek, amely során sikerült rávilágítani a japán autógyártás és az olasz formatervezés közötti kapcsolatra is.

Hideyuki Miyakawa autós újságíró 1960-ban a Torinói Autószalonra utazott, hogy Giorgetto Giugiaro-val találkozzon. A megbeszélésen Marisa Bassano tolmácsolt, aki később az újságíró felesége lett. Hideyuki és Marisa közvetítőként dolgoztak a legendás olasz dizájnstúdiók (Bertone, Ghia, Pininfarina) és a japán autógyártók között. Ennek eredménye lett a Mazda és a Bertone által közösen fejlesztett, Giugiaro által rajzolt Mazda Familia és Luce, s ez folytatódott akkor is, mikor Giugiaro a Ghia-nak kezdett dolgozni – így készült az MX-81, 1981-ben.

A Bertone stúdió egy Mazda 323-as alapjára építette fel a hatalmas üvegfelületekkel rendelkező ék alakú karosszériát, rejtett kormánykerékkel és műszeregységként használt képcsöves tévével. Az itt használt bukólámpák vagy épp a magasra épített hátsó lámpák az évtized folyamán aztán megjelentek a sorozatgyártású Mazdákon is.