A Volkswagen saját előrejelzése szerint 2025-ben már eladásainak a felét szabadidő-autók jelentik majd, ehhez képest Európában óvatosan bővíti csak ilyen modelljeinek sorát. Amíg a Tiguannal hamar, már 2007-ben piacra lépett, a kompakt T-Roc-ra egészen 2017 végéig kellett várni, és a kiskategóriás T-Cross csak 2019 tavaszán kerül az utcára.

Utóbbi az MQB A0 építőkészletet használja, ami azt is jelenti, hogy összkerékhajtás később se lesz elérhető hozzá. A karosszéria 4,11 méter hosszú, 1,76 méter széles, 1,56 méter magas, a tengelytávolság 2,56 méter, a megjelenés konzervatív, leszámítva a hátsó lámpákat összekötő fekete elemet. Az utastérben alapáron jár a 14 centis sínen tologatható, 60:40 arányban osztott támlájú hátsó ülés, a csomagtér így 385-455 literes lehet alaphelyzetben, bővítés után 1281 literes a raktér. Kínában egyébként 9 centivel hosszabb tengelytávolságot és hosszt kap az autó, de abból a karosszériából hiányzik a tologatható hátsó ülés.

Annyiból fejlődött a belső a Polohoz képest, hogy a vezetéknélküli telefontöltés lehetősége mellett akár 4 USB-csatlakozó (kettő hátul) is lehet a fedélzeten. Feláras a 8 colos képátlójú központi érintőképernyő és a Beats hifi is, a felszereltségek rendhagyóak, a T-Cross nevű alapszinten felül a Life és a Style következik, ezeket lehet még a Design-csomag vagy R-Line csomag megrendelésével tovább alakítani. A piaci bevezetésnél az 1,0 literes turbómotorral (95 vagy 115 LE) vagy az 1,6 literes TDI-vel (95 LE) lehet választani a VW T-Crosst, nem sokkal később csatlakozik ezekhez az 1,5 literes turbómotor (150 LE). Az alapmotor kivételével választható a hétfokozatú, duplakuplungos váltó, ennek az előválasztó-karján nagy méretű számként jeleníti meg az elektronika az épp használt fokozatot.

Decembertől rendelhető Németországban a Volkswagen T-Cross, Magyarországon várhatóan csak nem sokkal az áprilisi piaci rajt előtt ismerhetjük majd meg a pontos árakat, de hazájában 17 975 eurós alapáron kínálják majd a modellt, ez mindössze 275 euróval, azaz 90 ezer Ft-tal alacsonyabb csak a Golf indulóáránál.