A kínai BYD autógyár kompakt lépcsős hátú autója eleinte „véletlenül” úgy néz ki, mint az előző Corolla, idő közben az orr és a far átalakításával már kevésbé szembetűnő a hasonlóság. Most azonban úgy döntöttek a kínaiak, hogy a Toyotáénál jobb hibridet faragnak az autóból.

Ennek apropója, hogy elkészültek a BYD saját fejlesztésű új motorjai/váltói, amelyek közül a Qin nevű autó hibrid változatába az 1,5 literes, 156 lóerő teljesítményű turbós négyhengeres kerül, ezen kívül még egy ismeretlen teljesítményű elektromotor is behajt a hatfokozatú, dupla kuplungos váltóba – a rendszerteljesítményt tudjuk, 316 lóerő és 440 Nm hajtja az első kerekeket.

Nem egyszerűen spórolni lehet tehát a BYD Qin Hybrid-del, de a sportos közlekedéshez is remek partner lehet. Valószínűleg a felfüggesztés korlátai miatt – nem ekkora erő talajra viteléhez tervezték eredetileg a futóművet – a 0-100-as sprintet kicsit „lassan”, 6,9 másodperc alatt hajtja végre az autó. Ráadásul mindez nem is lesz drága, a kínai állami támogatások miatt 200 000 jüan, azaz 6,9 millió forint körül lesz az indulóár, és már 2013 első felében megindul a forgalmazás. Hozzánk azonban ebben a formában egészen biztosan nem jut el a forró ferdehátúakat megszégyenítő hibrid BYD.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért