Kínában a gazdaság egyik mozgatórugója az építőipar, amely jellemzően állami megrendelésre dolgozik – nem feltétlenül ésszerű módon, hanem úgy, ahogy azt a politikusok megálmodják. Xi”an városának illetékesei például nemrég úgy gondolták, hogy építenek egy kétszer négysávos utat a belváros forgalmának mentesítésére.

Az útban lévő tömbház utolsó lépcsőházát le akarták bontani, alig pár tucat családnak kellett volna csak új lakást találni. Azonban embereikre találtak, hiszen az érintett épületben csupa olyan család lakott, akik alig három-négy hónappal korábban költöztek be oda, miután előző házukat egy park létesítése miatt lerombolták. Ők meg úgy voltak vele, hogy elegük van a felsőbb utasításra elrendelt költözésből, és olyan magas lelépési összeget kértek, amelyet a város nem volt hajlandó kifizetni.

Az útépítők ettől függetlenül megépítették a sztrádát, épp csak az adott ház mellett a kétszer négy sáv kétszer két sávra szűkül. A legszebb az egészben, hogy ez igazából nem okoz torlódást és a lakók se nagyon panaszkodnak arra, hogy egy 60 méter széles út közepén laknak, ugyanis a tehermentesítő út különösebb cél nélkül indul és végződik, nincs igazán rajta forgalom.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!