A Continental bejelentette, hogy egy újabb gyárat létesít Magyarországon, az autóipari elektronikák területén meglévő tevékenységének bővítésére. A Continental csoport jelenleg hat gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen Magyarországon. A közelmúltban pedig döntés született a budapesti mesterséges intelligencia központ megnyitásáról. A most bejelentett debreceni telephellyel bővül az európai piacokra készülő autóipari elektronikai alkatrészek gyártási kapacitása.
„Debrecen Magyarország második legnagyobb városaként, valamint a régió középpontjaként vonzó jövőképpel, kiemelkedő infrastruktúrával, aktív gazdasági élettel, és magasan képzett munkaerővel rendelkezik, így ideális választás a bővülésünkhöz. A döntés tükrözi a cégcsoport bizalmát, pozitív üzenete van a Continental Magyarországon működő szervezetének eddigi teljesítményére vonatkozóan” – mondta Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Kft. ügyvezető igazgatója, és hozzátette: „Magyarország Kormánya, és a város önkormányzata kiváló támogatást nyújtottak a beruházás előkészítése során, így gyors tempóban tudunk előrehaladni, így 2019 közepére befejeződhet az építkezés.”