1937-ben kezdte meg működését az Atalanta Motors nevű cég, amely röpke két éves fennállása során mintegy 20 autót készített. Az első autókba 1,5 és 2,0 literes négyhengeres motorokat szereltek, a vége felé már saját fejlesztésű, 4,3 literes V12-es hajtotta a kocsikat. Szeptember 5-én debütál majd az új Atalanta a Hampton Court palotában megrendezésre kerülő Concours of Elegance rendezvényen.

Azt ígéri az Atalanta Motors, hogy miközben formailag hű marad a 75 évvel korábbi típusokhoz, modern technikát kap az új sportkocsi. Érdemes még kiemelni, hogy a járműhöz használt alkatrészek 90 százalékát maga az Atalanta Motors készíti, beleértve az öntvényeket, a préselt alkatrészeket, no és az összeszereléstis kézzel végzik. A karosszéria például tölgyfa-minta alapján kézzel formált alumíniumlemezekből áll majd össze. Magától értetődően a gyártás során a megrendelő összes kívánságát megvalósítják. Várhatóan jövőre kezdik majd meg az első ügyfélautó építését, évente alig pár darab készítésére rendezkedett be az Atalanta Motors.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!