Már majdnem egész márkás találkozóvá nőtte ki magát a pár éve Golf-napként indult, mára Volkswagen-találkozóként futó rendezvény. Egy Polo Coupe-s ismerősömet először is beintették a Hungaroring területére, majd amikor az őr mellett elhaladt, és az le tudta olvasni a típusnevet, akkor kiabált utána, hogy hékás, ezzel az autóval nem lehet oda behajtani, tessék csak a látogatói parkolóba menni. A Golfok mellett Transporter, Bogár, Scirocco, Corrado és a Passat klubok voltak hivatalosak, a Polo tulajdonosok egyelőre még a kerítésen kívül maradtak.

Minden eddiginél több újdonságot hozott el a Porsche Hungaria a rendezvényre, a wolfsburgiakat sikerült rábeszélni arra, hogy még a bemutató előtt kölcsönadjanak egy új, B8-as Passatot és Passat Variantot – ezeket megnézhettük, lefotózhattuk, de a képeket csak szerda este után közölhetjük. A VIP részlegben jelen volt még a felfrissített Touareg, a többi újdonságot már mindenki megnézhette.

Most épp a környezetbarát oldalát próbálta előtérbe helyezni a Volkswagen márka a két nagy újdonsággal, a Golf GTE kábeles hibriddel és az e-Golf-fal, ezen kívül itt jelentették be a VW e-up! és a felfrissített Jetta hazai forgalmazását is. Az akkumulátoros-elektromos Golf 11 290 000 Ft-tól szerepel majd az árlistán, ezért a pénzért 115 lóerőt és ideális esetben 190 km-es hatótávolságot kap a kedves ügyfél. Ennél sokkal jobban hangzanak a Golf GTE vonatkozó adatai, ahol ugyan 11 990 000 Ft az alapár, de 204 lóerő a rendszerteljesítmény, és 939 km a hatótávolság.

Főleg ez utóbbi lehet a döntő érv a kábeles hibrid változat mellett – ha nagyon kell, ez is tud vagy 40 km-t akkumulátorról megtenni. Ezeknél várhatóan jóval nagyobb számban találkozunk majd az utakon a felfrissített Jettával, amelynél a megújulás olcsóbbodással járt együtt, 4 450 000 Ft-ra csökkent a alapár.

Két igazi csemegével is találkozhattak a Volkswagen-rajongók, a boxutcában a szuperlapos, szuperpiros GTI Vision Roadster volt megtekinthető tisztes távolságból, a Transporter Hippifaluban pedig a gyári gyűjteményből érkezett, valaha gyártott legutolsó T2-es Transporter volt kiállítva. Ezen felül a jól megszokott programok szórakoztatták a résztvevőket: gokartozás, körözés a Hungaroringen, terepjárózás, vezetéstechnikai pálya kipróbálása. Kíváncsian várjuk, jövőre mit találnak ki a szervezők. 

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!