Az Inter Tanker Holding két autóbuszgyárat is épít Debrecenben, erre a célra alapította meg az Inter Traction Electrics nevű leányvállalatot. Az elsőben évi 200-300 példányt tudnak majd gyártani és itt képzik majd a dolgozókat is, a 2019-re elkészülő második üzemben már 700-800 példány kapacitású lesz – a darabszámok három műszakos termelési rendre értendők. Idővel Debrecenbe költözik majd a jelenleg Budapesten működő fejlesztőrészleg is.

Műszaki partnernek a Mercedes-Benzt találták meg, a Reform nevű járműcsalád első példánya az OC 500 LE nevű alvázat kapta, OM936-os motorral (ez 300 LE/1200 Nm vagy 350 LE/1400 Nm teljesítménnyel választható). A részben alacsonypadlós városi/elővárosi jármű mellett a tervekben szerepel még 2-3 tengelyes helyközi, 3 tengelyes turistabusz, és 8-12 méteres hosszal városi, elektromos hajtású busz is. Ezen kívül a Mercedes-Benz haszonjárművek (Sprinter, Viano) alapján is készítenek majd buszokat.

A ITE Reform 500-as busz 91 utast tud szállítani, az ülőhelyek száma 35. A 11,9 méter hosszú karosszéria váza rozsdamentes acélból készül, az alumínium, műanyag és üveg burkolatokat ragasztással rögzítik. A ma megszokott szolgáltatásokon felül fedélzeti wifi is az utasok rendelkezésére áll.