Szemmel láthatóan úgy gondolják a BMW-nél, hogy az állandóság jó dolog, ennek megfelelően az új BMW X5 M és X6 M típusokat nagyon nehezen lehet megkülönböztetni az elődjeiktől, vagy épp a hétköznapibb motorokkal szerelt modellektől. Jön egy hegynyi terepjáró, aminek rengeteg rács van az elején, és hatalmas keréken gördül.

A technikához például nem is nyúltak, fizikailag ugyanaz a 4,4 literes, biturbó V8-as dolgozik a motortérben, mint az előző generációnál, épp csak a motorvezérlés átprogramozásával lejjebb vitték a károsanyag-kibocsájtást, így már az Euro-6-os normát is teljesíti a motor, és közben 20 lóerővel és 70 Nm-rel nőtt a teljesítménye. Az új X5 M és X6 M esetén 575 lóerőnek és 750 Nm-nek parancsol a vezető jobb lába, utóbbi a korábbinál szűkebb fordulatszám-tartományban mérhető (2200-5000), ami arra utal, hogy egyszerűen csak „kihegyezték” a karakterisztikát. Ez azonban nem fog feltűnni a sofőrnek, hiszen hat helyett immár nyolcfokozatú a ZF automatikus váltó.

A 100 km/órás sebességet mindkét karosszériával 4,2 másodperc alatt éri el az új M-es szabadidő-autó, a végsebesség egyformán 250 km/óra, és egyformán 20 százalékkal csökkent a szabványos fogyasztás, ami jelenleg 11,1 l/100 km. Meglepő újdonság, hogy nem defekt esetén is járóképes, azaz nagyon merev oldalfalú abroncsokkal szerelik az óriás szabadidő-autókat, a 21 colos felnikre elöl 285/35, hátul 325/30-as méretű Michelin Pilot Super Sport UHP abroncsokat szerelnek gyárilag. Márciusban kapják meg az első ügyfelek az új BMW X5 M és X6 M autóikat, amelyért nagyjából annyit kell fizetni, mint a korábbi generációért.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!