A Ford valaha volt legjobb terepjárója a Bronco Raptor, amely a pickupoknál ismert recept szerint lett felkészítve a kis- és nagy sebességű terepjárásra. Nekünk Európában annyiból érdekes a jármű, hogy az év végén érkező új Ranger is ezt az alvázat használja, tehát a következő Ranger Raptornál is hasonló módosításokra számíthatunk – leszámítva persze az EcoBoost blokkot, mifelénk a Ford saját (az F-150-eshez kínált) V6-os turbódízele kerül majd a forró változat motorterébe.

A Ford Performance mérnökei feleltek a motortért, a tartósság érdekében az egyébként alumínium blokkot acélra cserélték a 3,0 literes V6-os EcoBoostnál, kicsit nagyobb ugyan a tömeg, de mivel 405 lóerő lesz a teljesítmény (hivatalosan célszámról van szó, még lehetséges némi – felfelé – eltérés ettől), ez nem sok vizet zavar. Teljesen új a szívósor és a közteshűtő is extra méretű lett annak érdekében, hogy sivatagi hőségben is tartósan lehessen padlógázon közlekedni a Bronco Raptorral.

Az alapot a teljesen bedobozolt, nagyszilárdságú acélból készített alváz adja, amelynél megerősítik a futómű rögzítési pontokat, az első lengéscsillapító-toronyt is megerősítik, és a kialakítása az eddiginél nagyobb rugóutat tesz lehetővé. Vastag védőlemezek óvják a technikát az alulról érkező – lásd landolás – behatások ellen. Az alvázra ráhelyezett karosszéria se a régi, a B oszlopnál egy extra keresztmerevítőt kap, a C oszlopokat megerősítik, így a normál négyajtós Bronco-nál 50%-kal merevebb a csupasz karosszéria.

A Ford Performance mérnökei fejlesztették ki az autó alá beépítésre kerülő Dana tengelyeket, előre Dana 44 AdvanTEK első híd kerül, hátra Dana 50 Heavy-Duty AdvanTEK merevtengely kerül, a nyomtávot 21,9 centiméterrel szélesítették ki, a féltengelyek vastagabbak lettek, hogy tartósan elviseljék a motor nagy nyomatékát, és nagyobb kerékmozgást engednek; elöl 33 cm (+60%), hátul 35,6 cm (+40%) a rugóút. A hasmagasságot 12,2 cm-rel 33,3 cm-re növelik. Az osztómű nagyobb teherbírású kuplungot kap, az áttételt 3:06-ra módosították, a terepfokozat aktiválásakor így 67,7:1-hez áttétel valósul meg. A külön olajtartályos Fox lengéscsillapítók az új F-150 Raptorból lehetnek ismerősek, a dugattyú átmérője 7,9 cm.

A Ford Performance a BFGoodrich mérnökeivel közösen választotta ki a 37 col átmérőjű (37×12.50R17LT) KO2-es All-Terrain abroncsokat gyári szerelésnek, a kormányszervo elektromos. A 10 fokozatú automatikus váltó nagy teljesítményű olajhűtőt kap, a megfelelő motorhangról dupla, aktív kipufogórendszer gondoskodik, ha épp szükség van rá. A vezető összesen 7 üzemmód közül választhat, a Baja Mode aktiválásakor a lefújószelep vezérlésével csökkentik a turbó késlekedést hogy a lehető leggyorsabb gázreakciót kapja a sofőr.

Acél lökhárító kerül előre vontatási pontokkal, a sarkokat és a ködlámpákat egyszerűen le lehet szedni, hogy javuljanak a terepszögek. A műanyag motorháztetőre szellőzőnyílást vágnak, az első sárvédőkre is kerülnek légkiömlők, a kerékjáratokat 24,9 cm-rel szélesítik ki, hogy azok alá beférjenek a nagy kerekek. Az utastérben a kárpitokat tengerészeti falhasználásra készített műbőrből készítik, a lábteret slauggal lehet mosni, a fekete alapszínt narancs díszekkel dobják fel. Vastagabb a kormány karimája, mögötte magnézium kapcsolófüleket helyeznek el. A Ford Bronco Raptornál alapáron adják a 12 colos képátlójú képernyőt használó SYNC4-es fejegységet, ahol a körkamera képét lehet megjeleníteni, ezzel segítve a terepjárást.

Márciustól lehet leadni a megrendeléseket a modellre, de elsőként azok kapnak autókat, akik már rendelkeznek megrendeléssel, egyébként 2023-ban számíthatnak autójukra azok, akik csak most jelentkeznek. A 69 995 dolláros indulóár egyébként 6000 dollárral alacsonyabb a legádázabb vetélytársnak számító Jeep Wrangler 392-nél, és akkor még nem is vettük figyelembe az Xtreme Reckon csomag felárát.